Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1917

II. A fekete sugárzás újabb elméleti és kísérleti vizsgálata. Irta Császár Elemér

22 b) Hogy a sugárzás sűrűségével (u

v) kapcsolat teremtsünk, vezessük be az emisszió-valószínűséget (íj), mely Planck szerint

1 a sugárzás sűrűségével evidens módon függ össze, és állítsuk elő egy oszcillátor középenergiáját mint i] függvényét. Ha i] jelenti az emisszió valószínűségét, mikor az oszcillátorok a kritikus állapotban vannak, vagyis mikor energiájukat épen emittál hatják,akkor 1 — r; a valószínűsége annak, hogy az adott viszonyok között emisszió nem történik; tehát azoknak az oszcillátoroknak száma, melyek a t időpontban HE — dE és ne között vannak és dt idő alatt az ns és ns-\-dE intervallumba jutnak, a (19) alapján: e \ (n—ít) i_e k

Tje k

T (1 — v)dE. Ez a szám másrészről az egyensúlyi állapot következtében (1. 18-ik o.) egyenlő a (19) eloszlási törvény szerint az utóbb jelzett intervallumban lévő oszcillátorok számával: (

f \ _ . ~TT\ "ír ,

r 1 — e Je dE. E két egyenletből: n

s (n — Is) e tehát k

T a kT v = e (1—r

y), n £ (23) e *

r=(l Ha n=\, akkor es kT , e =1 — i] 1 \ — v kT e — 1 Behelyettesítve ezt a (22) egyenletbe: e(l—rj) . s (24) U V Az itt követett út, mely U-nak íj függvénye gyanánt való előállítására vezetett, egyszerűbb, mint az eredeti Planck-ié\e és a (19) formula egyik következménye. » M. Planck: 1. c. II., 140. o.