Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1916

I. Őfelsége I. Ferencz József emlékezete. Irta Faragó János

sággal hajlok meg az Isteni Gondviselés ki nem fürkészhető akarata előtt.

1

1 Éppen ilyen nagynak mutatkozott akkor is, mikor királyi hitvesét, a magyar nemzet védő angyalát váratlanul elvesztette. Akkor sem tört meg Istenben való, erős hite; megint nála keresett és talált megnyugvást és vigasztalást. Közönséges ember már ez alatt a két nagy csapás alatt is összeroskadt volna, pedig ezekkel még nem telt be ránézve a keserű pohár! Másodszor is elvette mellőle trónjának örökösét az ádáz sors. Ő ekkor sem esett kétségbe. Nemcsak a fénylő királyi koronát tudta férfiasan viselni, hanem a mártírok tövis koszorúját is! Egész élete a békére való törekvésben merült ki. Amikor azonban élete alkonyán rákényszerítették a háborút, az Istenben s az isteni örök igazság diadalában való hittel szólította fegyverbe népeit. Erre az erős hitre, elhunyt királyunknak erre a nemes tulajdonságára hivom föl figyelmedet, kedves tanuló-ifjuság ezen a napon, midőn ő, királyi hatalmát letéve, megtér őseihez. Tanuljátok meg az ő élete példájából, hogy a sors minden fordulata között ahhoz folyamodjatok, akinek kifolyása vagyunk mi mindnyájan, amint ezt a régi jámbor görög költő énekelte; annak nevében találjatok megnyugvást, akiben élünk, vagyunk és mozgunk, ahogy ezt a nagy apostol hirdette. Koronás királyotok adott erre néktek példát, ha követitek, boldogok lesztek! A másik nagy példa, amit örökségül rátok hágy: a kötelességnek megalkuvást nem ismerő, becsületes teljesítése. Valóságos megtestesülése volt annak a két nagy intésnek, amit mindennapi munkánkban hozzátok intézünk: „Imádkozzatok és dolgozzatok!

u Egész élete