Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1915

II. Izrael Mózes előtti vallásának nyomai. Irta Czeglédy Sándor

— 40 — alkotó törzsek körében lehet is szó az ősök kultuszáról, ez a kultusz Izraelnek a történelem színpadára való fellépésekor már teljesen elvesztette eredeti jelentőségét s annyira mechanikussá vált, hogy a róla nyert képzetekből s inkább az archaeologia körébe vágó vonásokból egyáltalán helytelen dolog volna megkísérelni képet rajzolni Izrael régi vallásáról. Az összes szóbanforgó elnevezések közül a polydaemonismus fejezi ki legmegfelelőbben a Mózes előtti Izrael vallási állapotát. A későbbi vallási élet emlékeiben is határozott nyoma állapítható meg annak, hogy az izraeliták a régebbi időben sok él-t (plurális = élim, istenségek) részesítettek tiszteletben. Magának a szónak, amely az arab és babylon nyelvben is feltalálható (ilu, illetve ilah), etymologiája meglehetősen bizonytalan. Gesenius az él szót az úl — erősnek lenni tőből származtatja. Nöldeke az arab auroal tőre gondol, amelynek alapján a szó az első-t jelentené, míg De Lagarde az el prepozícióval hozza kapcsolatba (= nak, -nek, felé) s a szó értelmét úgy tünteti fel, mint minden emberi vágy és törekvés célpontját. Ez utóbbi felfogás az újabb assyrologusoknál elfogadtatásra talált s Delitzsch az él szót a „szem célpontjának", „magasan az égben trónolónak", Zimmern a „világtájnak", azaz a legfőbb isten, Anu székhelyének, az északi sarknak, Hőmmel Frigyes „cél "-nak, pontosabban „menedék"-nek fordítja.

3

0 Mivel az ilyen ősrégi s egyszerű szónak, mely a nyelv legrégebbi elemeihez tartozik, etymologiája mindig bizonytalan s a legönkényesebb magyarázatnak ad helyet, nekünk meg kell elégednünk azzal, hogy a szó tartalmi meghatározására törekedjünk. Az a régebben képviselt nézet, hogy az Hu szó már magában a legfőbb istent jelenti, az újabb felfedezések folytán alaptalannak tekinthető s az ó-szöv. több helyéből kétségtelen, hogy az élek (= daemonok, de nem a dzsinek értelmében) többnyire különböző helyeken lakozó chthonikus istenségek, amelyek legtöbbször valamely fában, kőben vagy forrásban laknak. Az illető fa, kő, vagy forrás éppen a szóban forgó él lényéből kiáradó isteni erő folytán lesz szentté, kádossá és béth-él-\é. Ez az utóbbi szó a görög s római nyelvekbe is átment, föníciai közvetítés által, s mint ßaivvlog ßaizvfaov és baetulus jelentette valamely tulajdonképpen névvel nem bíró istenségnek a lakóhelyét, amely természetesen egyúttal kultuszi helyül is szolgált.

8

1 Bármilyen sok ilyen él által megszánt hellyel találkozunk is a szír-palesztinai nép hitében, nem valószínű, hogy a hébereknél épp úgy, mint a görögöknél meg lett volna az az idő, amikor minden fának, kőnek és forrásnak meg lett volna a maga istene (dryadok, hyadok és oreadok stb.). Az élek lakóhelyei közül a jahvismus fellépte óta igen sok egyszerűen Jahveh kultuszi helyévé változott és pedig akként, hogy az ott lakozó chthonikus nument az izraeliták Jahvehval azonosították. Ilyen esetben, mikor az illető kultuszi hely létrejöttének története (— már most természetesen a jahvismus szempontjából —) elő van adva, az elbeszélésben sok oly vonást figyelhetünk meg, amelyből az élek hajdani tiszteletére nézve vonhatunk következtetést. Legvilágosabb a történetek között Gen 28

u kk (túlnyomólag E-tól), mely szerint