Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1914

VI. Theológiai akadémia

IV. Theológiai akadémia. 1. Adatok a theológiai akadémia 1914—15. tanévi történetéhez. Theológiai akadémiánkon a beiratkozások szeptember 12—14. napjain voltak. Beiratkozott összesen 56 papnövendék. A tanév ünnepélyes megnyitása szeptember 15-én püspök úr jelenlétében történt. Az előadások szeptember 16-án kezdődtek. Az első félévet záró kollokviumokat január hó 11—30. napjain tartottuk meg; a második félévet február 3-án kezdettük s az évzáró kollokviumokkal május 31— junius 12-én fejeztük be. Az alapvizsgálatok junius 12—15. napjain voltak, mégpedig 12-én az Írásbeli, 14—15-én a szó­beli vizsgálat. A kollokviumokon Németh István püspök és Kis József esperes-lelkész urak jelentek meg az egyházkerület és a főiskolai igazgató-tanács képvisele­tében. A párbeszédes vizsgák eredményeiről a hátrább található táblázatos kimutatásban számolunk be. A hallgatóktól kifejtett önmunkásságot illetőleg a főiskolai, a theol. önképzőköri és az ifjúsági képzőtársulati pályázatokra utalunk, melyek túl­nyomó nagy részét papnövendékeink nyerték el. Az élő nyelvek közül a német nyelvet az I—II., az angol és francia nyelvet a III. és IV. éves s több I—II. éves növendék tanulta. Az előadások az egész tanévben fennakadás nélkül folytak. Éspedig, mint az előző fejezetben már említettük, november 23-ig szokott helyünkön, azután pedig, hogy a főiskola épületét hadi kórházul átengedtük, főtiszteletü püspök úr házában. A tanári karnak ft. Németh István úrnak püspökké történt választatása folytán megfogyatkozott létszáma Czeglédy Sándor nagysallói lelkésszel egé­szíttetett ki, — akit, mint egyedüli pályázót, az elnökség szeptember 1-én hivatalba állított s a ft. egyházkerületi közgyűlés szeptember 20-án végleg meg is választott. Az ez évben is szabadságolt dr. Antal Gézát Pongrácz József és lie. Rácz Kálmán helyettesítették; mig a harctéren fegyveres szol­gálatot teljesítő dr. Molnár Imre tárgyát, a közjogot dr. Antal Géza adta elő. A beiratkozott 56 papnövendék közül 3-an a tanári kar engedélyével külföldön végezték tanulmányaikat, 14-et pedig — 12 negyedéves és két harmadéves hallgatónkat — ft. püspök úr a nagy káplánhiány miatt a

Next

/
Thumbnails
Contents