Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1913

I. Dr. Antal Gábor. Irta dr. Antal Géza, theol. akad. tanár, orsz. képviselő

- 24 kereste fel a nemzet képviselőkül, akik az eszükkel, a jellemükkel, a nagy tapasztalásukkal képviselhették. A dunántúliak főiskolája oda adta az ő irigyelt kincsét a nemzet oltárára s azt a nagy ürességet, ami utána maradt, elébb helyettes, majd rendes tanári minőségben Antal Gáborral töltötte be. Mielőtt bizonyos lett volna effelől a nagy örökség felől, Berlinben, majd Zürichben gyarapította a pápai főiskolában szerzett ismereteit. Oldott sarukkal akart oda lépni a mestere nyomába s csakugyan úgy lépett oda 1869-ben, amikor már bizonyossá lett, hogy Kerkapolyt a nemzet magának foglalta le. 1869-től 1888-ig szolgálta akadémiai tanárként a pápai főiskolát, mint bölcsész és jogász. Logika, bölcsészettörténet, jogbölcsészet voltak a főtantárgyai az akkor még jogakadémiát is tartó főiskolában. Nagy szerencséje volt ezeken a nehéz utakon, hogy a Kerkapoly lámpásával világított s olyan közel tudta vetíteni a tárgyakat hallgatói képességeihez, hogy a gyöngébbek is élvezhették. Negyven éves lelkészi és tanári hivataloskodásának örömünnepe alkalmából boldogan jegyezte fel egyik volt derék tanítványa: „Antal Gábor előadása csupa élet és elevenség volt. Azokat az elvont tárgyakat olyan közvetlenséggel tudta előadni, hogy lehetetlen volt nem figyelni s annyi életből vett, közérdekű példával tudta megvilágosítani, hogy lehetetlen volt nem érdeklődni . . . Harag, rossz kedv, vagy szeszélyesség sohasem zavarta meg a felelőt. Ilyenről őnála szó sem lehetett. De nemcsak ezért mentünk szívesen előadásaira, hanem főleg azért, mert mindannyian őszintén szerettük. Mindenki őszinte jóakaróját látta benne és sokan tapasztalták is ennek a jóakaratnak megnyilatkozását." A közvetlenség, a szolgálatkészség, a melegség, a szíve ajtajának nyitva tartása, az egyéni és társadalmi bajok, szükségletek iránt való nagy fogékonysága, a tanítványain s az iskolán túl a közügyek felkarolására való hajlandósága — nagy, tágas munkateret nyitottak számára s a Kerkapoly utóda a gyakorlati élet hullámverései között tapasztalati filozófus lett s mennél sűrűbben hallotta az innen-onnan ki-kihangzó elégedetlenséget, az egymásra torlódó kívánságok, követelések lármáját, — annál inkább engedte magát a szükség embere gyanánt meghasználtatni s annál gyakorlatiasabb irányú lett a bölcsészete, annál közelebb jutott a mindennapi élethez az ő bölcsészeti elmélete. Mig önfeláldozólag munkálkodott a közügyek terén, a főiskolán kivül, tanári állását tiszteltté tette minden irányban s buzgóságával, lelkesedésével áldozatra kényszerített sokakat az ő szeretett alma matere iránt. Pápa városa, Veszprémmegye, a pápai egyházmegye, az egész dunántúli egyházkerület, sőt az egyetemes magyar ref. egyház is jól ismerte már Antal Gábort, a tanárt, a közélet emberét, az egyház buzgó fiát, amikor Ő 1888-ban — sokak előtt alig érthetően — a Kerkapoly nagy örökségét az ácsi lelkészi állással cserélte fel. Az ő távolabbra látó lelke már látott a pápai főiskola sorsában bizonyos előre vetődött árnyékokat; látta, hogy a dunántúli reformátusság, de az egész