Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1913

I. Dr. Antal Gábor. Irta dr. Antal Géza, theol. akad. tanár, orsz. képviselő

— 23 — időponttól kezdve és akinek volt áldása az egyik számára, jutott abból legott a másiknak is. Most már mindkettő az örökéleté s együtt gyászolhatjuk mindakettőt, hogy nincsenek itt a földi testben, az emberi munka mezején, az anyaszentegyház védő és építő küzdelmeiben, az egymás értékének megbecsülésében, a magasabb példaadásban. Vesztesek vagyunk! Egész anyaszentegyházunk sóhajtozhatik a bibliai nagy szenvedővel: „Amitől remegve-remegtem, az jöve reám és amitől rettegverettegtem, az esék meg rajtam". Dr. Antal Gábor koporsójánál az egész magyar ref. egyháznak tisztelettel kell elismernie, hogy Ő az ujabbkori magyar kálvinistaságnak kivételes vezérférfia volt; új tipus a régi klasszikus formák között, aki hivatali tekintélyére való féltékenység nélkül, az isteni Mester útján fárad, verejtékezik; száll, mint a harmat; csöpög, mint az eső; fú, mint a szél; melegít, mint a napsugár; gyógyít, feddőz, kér, zörget, gátakon áttör, meg is alázkodik, ha kell, hogy felmagasztaltatást szerezzen az ügynek, amelynek szolgálatára vállalkozott. A nagy fáradhatatlan! Mennyi jóra indúlt dolgot vihetett volna még teljességre a roppant türelmével, a győzedelmes kitartásával! Szűkebb munkaterén s egyetemes egyházunk sorsában is mennyi áldás fakadhatott volna még az ő égő lelkének tüzétől! * * * Szentkirályszabadján született 1843 május 10-én, Veszprémmegyében. Mint népiskolás gyermek már jelét adta, hogy magasabb igényei vannak az élethez, amiket jó szülői egyelőre a pápai gimnáziumban akartak kielégíteni. A terv teljesen sikerült. A fiatal Antal Gábor előtt nem volt semmi akadály a tudomány-gyűjtés utján s a gimnáziumból fokozódó tudomány-szomjuhozással lépett az akadémiába, ahol Bocsor István, Kerkapoly Károly voltak reá különösebb hatással. Bölcsészeti, theológiai, jogi tantárgyakat egyaránt nagy buzgósággal hallgatott s tanárainak érezniök kellett, hogy a szemök előtt egy ifjú sudarodik, akin a leikök megpihenhet, ha a jövő eshetőségeivel kell számot vetniök. Kerkapoly kedvenceként szerette a talentumosságáért, a bölcsészi kérdések szövevényei iránt való mélyebb érdeklődéséért, a gyors látásáért, a mélységek és magasságok felett való biztos járásáért. A középtermetű, csontos, izmos ifjú szelíd kék szemeivel úgy oda tudott tapadni a mestere arcára, bölcselkedő ajakára, mintha egész lelkét át akarná szívni önmagába. Azt a világosságot áhítozta, amely a mester agyából sugárzott, azt a temérdek példát, bizonyságot raktározta a saját kincses kamarájába, amelyek a mestere igazságait védelmezték; azt a rendező erőt csodálta, amellyel a mester a szétfolyó részeket, a khaotikus elemeket szerves testekké tömörítette. Kis Kerkapoly lett már, mint diák. A nemzeti események örvendetes alakulása folytán az országos nevű tudós, a mester, 1865-ben országgyűlési képviselővé lett. Akkor még azokat