Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1913

I. Dr. Antal Gábor. Irta dr. Antal Géza, theol. akad. tanár, orsz. képviselő

— 22 — munk nagy munkáju előkészítőtársa s mióta elnöke volt a Konventnek, kitűnő adminisztrátora ügyeinknek. Örömben, bánatban, mindig szívvel résztvevő, de rendszerint személyes képviselő is mindenütt, ahol az egyetemes egyháznak jelentkeznie kellett. A genfi Kálvin-ünnepélyeken valóságos nemzetközi szolgálatot tett az általános s főleg hazai protestántizmusnak. E tekintetben elévülhetetlenek azok az érdemei is, melyeket a főrendiházban, mint egyházunk képviselője igen nehéz körülmények között szerzett nekünk és a magyar közéletnek nagysúlyú, szívós és tapintatos, itt-ott diplomáciai finomságig emelkedő, de igazainkat mindig kidomborító beszédeivel. A politikában meggyőződéses Tisza-párti volt, de a kormány nem számított neki, mert ő érezte, hogy bármely korszakában is ő mindig kálvinista püspök, magyar vallás és egyház képviselője. A pápai felsőbb leánynevelőintézetet és tanítónőképzőt csaknem semmiből teremtette meg s emelte mai virágzására oly korban, mikor az ily törekvésekre nem valami jó idők jártak. Annyi munkában — úgy-e nem csoda ha kifáradott? Pedig nem fáradott ki. De meglepte a kór, — egy veszedelmes gyomorbaj. Hihetetlen gyorsasággal emésztette fel erejét s a nemes szív megszűnt dobogni, a munkás, áldásos élet véget ért. Ravatalát koszorúk özöne fogja ékesíteni, mint illik is iiy becsületes, hivséges munkásnak. E koszorúk közt ott van a miénk is: az erdélyi testvéregyházkerület elismeréséből fonva a püspöknek, — a Konventi elnöknek. A hervadhatatlan korona pedig — hitünk szerint — várja, akit ő mindig hiven szolgált — a Krisztusnál. Nagy Károly. 7. Dr. Antal Gábor 1843—1914. (Megjelent a Sárospataki Református Lapok 1914 január 18-iki 3. számában.) Úgy áll előttünk, tiszáninneniek előtt ma is, amint a sárospatakiak szép, nagy templomában odanyújtja a magyar egyetemes ref. egyház koszorúját Fejes Istvánnak, a felavatott püspöknek. „Főtiszteletüséged hivatalára nézve a sorrendben legifjabb társunk, mégis érezzük, tudjuk, hogy köztünk a legelső érdemre nézve, akit a legnagyobb tisztelet illet meg, mert egyházi közügyeink szolgálatában mi csak közkatonák, vagy azok sem voltunk, amikor Főtiszteletüséged már a vezérek közé tartozott. És aki ugyanazon téren ugyanazon jutalmat több, jobb és hosszabb ideig tartó munkával érdemelte ki, az, az egyenlők között bizonnyal a legérdemesebb A templomi közönség megilletődve hozsánnázott erre a hódolatos őszinteségre s a maga tényének ünnepi igazolását hallván, szinte rajongó lelkesedésbe tört ki annak a tiszteletére, aki ezt a fényes elégtételt néki meleg szivvel önként megadta. Dr. Antal Gábor és Fejes István neve szinte egybeforrott itt e nagy