Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1913

I. Dr. Antal Gábor. Irta dr. Antal Géza, theol. akad. tanár, orsz. képviselő

- 16 3. Dr. Antal Gábor püspök meghalt. (Megjelent a Dunántúli Protestáns Lap 1914 január 18-iki 3. számában ) Csak hajtsd le a fejed keserű bánatban, csak keseregj sok sírással magyar református Sión! Csak zokogj a próféta fojtogató siralmával: „Elesett a mi fejünknek koronája, jaj nekünk !" Libánon hatalmas cédrusát bensejében megőrlé titkos féreg; az elmúlás szele lesodorta az enyészet sötét völgyébe. Dr. Antal Gábor püspök meghalt! Összeroppant, semmivé lett a megtörhetetlennek vélt testi erő. Kialudt a csodás elme fénylő világossága. Kihűlt a nagy sziv éltető melegsége. Ah, hogy az ily kiválóságok is végül mégis csak azt hirdetik: por és hamu vagyunk ! Aki járt az Alpesekben, ámulatból ámulatba esett az égbenyúló magas hegyek változatos szépségeinek láttára; elragadva szemlélte a szűz-tiszta hó ragyogását napfényben. De úgy vélte, hogy egyre érzi a hideg nagyság lekicsinylő fuvalmát; érezte, tudta a magasság megközelíthetetlenségét. Belátta, hogy ez a nagyság csak magáért van, csak magának él. Antal Gábor nem ilyen nagyság volt. Kimagaslott, messze látszott, miként a Karmel. Derűs, virágos volt az élete, pazarul gazdag volt a szeretet forrásaiban, a jótékonyság tápláló gyümölcseiben, a szelid vigasztalás megnyugtató, felüdítő árnyékaiban; a messzelátó, a látókört szélesítő magasságokban ; éppen miként az Isten kertje, a Karmel. Olyan volt az élete, mint egy bővizű folyam, amely nyugodt méltósággal hordoz nagy terheket; amelybe összefut sok apró csermely és mellékfolyó ! Istenem! mennyi panaszos sóhaj, mennyi keserű könny futott össze Antal Gábor nagy szivében ; mennyi terhét hordozta ő másoknak! Hányszor öntözte meg a bánataszálytól eltikkadt sziveket édes vigasztalással! Mily hatalmas intézmények terheit hozdozta és juttatta el céljukhoz! A sziv embere volt. A tettek férfia. így szerzett nevének közbecsülést, országos hirt, nemcsak hitsorsosai, de honfitársai közt is. A nép fia a népért, seregek boldogításáért élt. Ezért nagy sereg elévülhetetlen hálája, igaz szeretete, forró könnyei kisérik sírjába. Körülállják ezt a lelkészek és államférfiak, tudósok és hivők az ország belsejéből, meg a végvidékek és egy idegen világrész szétszórt csontjai. Búcsúznak mind : kartársunk, barátunk, honfitársunk, szövétnekünk, Áronunk és Mózesünk, Isten veled! K. J. 4. Antal Gábor. (Megjelent a Lelkészegyesület 1914 január 17-iki 3. számában ) A magyar református egyháznak nagy halottja van. Nem frázisképen használjuk ezt a megjelölést, amivel súlytalan emberek fejfájára is annyiszor irnak epitáfiumot, hanem a lelkünk közepéből szakítja ki a fájdalom. Onnan, ahova a szinigazságok aranyát raktározza be a meggyőződés válogatós keze.