Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1913

I. Dr. Antal Gábor. Irta dr. Antal Géza, theol. akad. tanár, orsz. képviselő

- 15 hogy egy szenvedő beteg, megtört emberrel állunk szemben. Soha erősebben nem mutatkozott lelke nagysága, mint életének ez utolsó hanyatló korszakában, amidőn munkaképességét, tetterejét, a reá bizott közügyek iránti nagy szeretetét sem a -testi gyengülés, sem a testi szenvedés megingatni, elhalványítani nem tudták, és ezért ha azok, akik körülvettük őt, egyidő óta már aggódva gondoltunk is a bucsu közeledtére, mégis azzal a metsző fájdalommal kisértük őt sírjába, amelyikkel élte delén, fiatalon elragadott kedveseinket szoktuk megsiratni. Legyen az ő emléke áldott! Folytassa emlékezetében a feléje forduló hálás kegyelet megtermékenyítő hatásával azt az üdvös és magasztos missziót, amelyiknek egész életében szentelte magát. Igyekezzünk méltók lenni ő hozzá ! Üljük meg emlékezetét azzal, hogy egyházunk odaadó, buzgó szeretettől áthatott szolgálatában hívek maradjunk ő hozzá. Most pedig adjunk kifejezést részvétünknek, örökítsük meg emlékét jegyzőkönyvünkben és fejezzük ki részvétünket a gyászoló özvegy iránt is. Ezzel közgyűlésünket megnyitottnak nyilvánítom. 2. Antal Gábor. 1843—1914. (Megjelent a Debreczeni Protestáns Lap 1914 január 17-iki 3. számában.) A magyar református egyháznak ismét nagy halottja érkezett. Dr. Antal Gábor, a dunántúli egyházkerület püspöke, az egyetemes konvent egyházi feje, a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság egyik elnöke, a Dunántúli Magyar Közművelődési Egyesület választmányi tagja, országos és egyházi közéletünk e kimagasló alakja, mint a szomorú és rövid hiradás jelenti, folyó hó 13-án életének 71-ik évében, Révkomáromban hosszas és súlyos betegség után elhalálozott és az Úrban csendesen elnyugodott. Meghatva állunk meg a derék egyháznagy, az igaz magyar szív és lélek, a hű kálvinista lelkész koporsója felett és nem tudjuk, kit sirassunk meg inkább benne ? A közéleti szereplésben okos és bölcs kormányzót-e, ki magas állását mindenkor a haza és egyház javára viselé; vagy azon ritka kálvinista jellemek példányképét, akik a hithűséget a hazaszeretettel, a vallásos buzgóságot a mások iránti türelemmel, a kálvinista őszinteséget és egyszerűséget a kímélettel és méltósággal egyesítették és akik épen ezért magoknak köztiszteletet, nekünk pedig becsületet szereztek. Antal Gábor püspök ezek közé a ritka jelesek közé tartozott. Ezek az erények magyarázzák szép pályáját, gyors emelkedését, elért sikereit. Hív és igaz vala. Jó keresztyén, ki nehéz szenvedését is béketűréssel viselé. Most már megváltatott s hangzik felé a biztatás : „Menj bé a te Uradnak örömébe!" Most már Jézusánál van, kinek kegyelme legyen velünk és az ő szentegyházával és vele is, kinek csendes pihenést kívánunk s kinek nevéről és érdemeiről hálás kegyelettel emlékezünk. Vándor.