Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1913

I. Dr. Antal Gábor. Irta dr. Antal Géza, theol. akad. tanár, orsz. képviselő

— 12 — stáns egyházunkra jelent. Ő, aki Berlinben és Zürichben közvetlen közelből látta a külföldi protestántizmus működését és látta másként, hogy a mi egyházunk saját erőink kifejlesztésében mennyire hátra van, forrón óhajtotta a külfölddel való, minél szorosabb kapcsolat létrejöttét. Ennek az óhajának kifejezése volt az, hogy a több, mint 100 főnyi csapatot ő vezette Genfbe Kálvin 400ados születésének és a genfi egyetem negyedfélszázados ünnepélyén. Feledhetetlen marad az ünnepélyen résztvettek lelkében az a hatás, melyet a genfi Szent András templomban tartott beszéde keltett. A genfi egyetem ez alkalomból tiszteletbeli tudorrá nevezte ki, és bár neve aláírásában ritkán használta a doktori címet, mindig jóleső érzéssel gondolt a genfi egyetemtől jött eme megtiszteltetésre. Ugyanez az érzés, meggyőződés vezette akkor is, mikor a Presbiteri Világszövetség keleti osztálya gyűlését Magyaroszágon tartotta 1911 szeptemberében. Az idegenből, főleg Angliából, Skóciából és Amerikából jött vendégeket magyarországi utjukon fáradhatatlanul kisérte, hogy így a magyarországi tartózkodást kellemessé tegyé. A gyűléseken állandóan résztvett és a Presbiteri Világszövetség ősz titkárának zárószava és ezekre felhangzott élénk helyeslés mutatták, hogy mennyire hozzáférkőzött külföldi vendégeink szivéhez és mutatták főleg azok az alapítványok, melyeket ezek a magyarországi tartózkodásuk emlékére hazai egyetemeiken a protestáns ifjak támogatására állítottak. Erős magyar nemzeti érzéstől volt áthatva és ez az érzés különösen megnyilatkozott közpályáján való szereplése utolsó éveiben, azokban a beszédekben, melyeket kulturegyesületeink, főleg a Dunántúli Közművelődési Egyesület gyűlésein tartott, abban a tevékenységben, mellyel ennek a munkáját támogatta. Nagy gonddal foglalkozott a felvidéki missziói egyházak ügyeivel, hasonlóképen Dunántúl idegenajku lakosai között elszórtan élő magyar reformátusok gondozásával. Veszprémmegye ősmagyar népének fajszeretetben páratlanul álló fia volt s ilyennek érezte magát egész utolsó lehelletéig. A sok tisztség kötelmei s főleg az ezek teljesítésével járó sok utazás lassanként megőrölte a rendkívül erős szervezetet. A gyomorbaj jelenségei kezdtek nála mutatkozni s ő, aki még 70 éves korában is egy egészséges, ifjú férfi módjára táplálkozott, lassanként kezdte észrevenni egy lappangó és veszedelmességében nem is sejtett kórnak első jelenségeit. Az erős szervezet még egyideig ellenállt a pusztító betegségnek; de fájdalom, egyre erősebben léptek fel azok a tünetek, melyek családját és nagyszámú jóbarátait és tisztelőit fokozódó aggodalommal töltötték el egészségi állapotára vonatkozólag. De még ekkor is hasztalan volt az intés, a figyelmeztetés és a kérés, a kötelesség szava, melyet a reá bizott köz hű szolgálata sugallt lelkébe, jóval erősebb volt, mint szeretteinek és jóbarátainak nyugalomra és pihenésre hivó szózata. Utolsó nyilvános szereplése 1913 okt. végén a Protestáns Irodalmi Társaság ülésén való elnökösködése volt, miután ezt megelőzőleg három héttel résztvett a pozsonyi ref. templom felszentelésén és a dunántúli egyházkerüle-