Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1913

I. Dr. Antal Gábor. Irta dr. Antal Géza, theol. akad. tanár, orsz. képviselő

- 13 tünknek ott tartott gyűlésén. Mivel rohamosan hanyatlottak erői, az 1913 novemberében összehívott kerületi értekezlet megtartását már szívesen elhalasztotta volna, de — mintegy utolszor fellobbanó energiával — miután a gyűlés már egybe volt híva, résztvett és elnökölt azon. Nyilvános gyűlésen azután már nem is vett részt. Az ügyeket még intézte ugyan egyre hanyatló erővel és még élénk érdeklődést mutatott minden, a főiskolát és egyházkerületet érdeklő ügy iránt; így legutoljára a Székesfehérváron elhunyt nagylelkű alapító Gergely Károly iránt. De már nem volt megengedve számára, hogy az ügyet személyesen intézhesse. Táplálkozása egyre kevesebbre szorult, elhatalmasodott betegsége lehetetlenné tette számára a szilárdabb táplálékok felvételét, és az egykor erőteljes organizmusa megtörve és megfogyva, a hatalmas férfiú egészen lesoványodva csak a mély részvét és a közeli megválás szomorú gondolatát ébresztették láthatólag lelkében. így hunyt el 1914 január 14-én csendesen, az Urban megboldogulva, a halál és elválás gondolatával. Halálos ágyát, majd ravatalát neje és gyermekei és tisztelőinek serege állták körül. Nejével Kluge Matilddal 41 évig élt boldog családi életet, melyből hat gyermekük született (két fiu és négy leány). A legfiatalabbat viruló korában vesztette el és bizonyára ez is siettette az ő erőinek hanyatlását és az eddig életvidám, mindent az optimizmus szemüvegén át néző férfiú megtört lelkében, és a veszteség felett érzett fájdalmától nem tudott soha megszabadulni. Két kis unokája hozta csak vissza rövid időre az élet derűjét homlokára és a kedves mosolyt ajkára, aminthogy a kis gyermekeket általában szerette. Temetése az egész magyarhoni református egyház részvétében s általában az egész Magyarország részvéte mellett január 16-án ment végbe. A komáromi nagy református templomot zsúfolásig megtöltő közönség mélyen megindulva hallgatta azt a meleg beszédet, melyet a tatai egyházmegye érdemekben megőszülő esperese, Czike Lajos könnyekig megindultan tartott. A küldöttségeknek, melyek a végtisztességnél a küldők gyászát voltak hivatva tolmácsolni, nem volt vége-hossza és az egész város talpon volt, hogy utolsó útjára elkisérje azt a férfiút, kiről még ellenfelei is elismerték, hogy ő volt a megtestesült szivjóság, a puritán egyszerűség és a hasznos munkásság. Most ott nyugszik a komáromi maga-építtette sírboltban. Nyugszik, de csak teste pihen ott. Lelke itt van közöttünk s mindnyájan, akik ennek az ősi alma maternak fejlődésén, virágzásán féltve aggódó szeretettel csüggünk, érezzük, hogy ebben az érzelmünkben velünk van, aki ennek az iskolának mindig egyik büszkesége marad s kinek nevét és áldásos működését az utókor mindig kegyelettel fogja őrizni: Antal Gábor.