Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1913

I. Dr. Antal Gábor. Irta dr. Antal Géza, theol. akad. tanár, orsz. képviselő

— 11 — gatásában s jóleső, még a kételkedőket is magával ragadó optimizmusával nemcsak a saját skrupulusait hallgattatta el, de a mások által hangoztatott aggodalmakat is. Például hozhatjuk fel a csupán gyámoldai osztalékot élvező lelkész-özvegyek részére proponált külön segélyt, vagy életének utolsó alkotását, a családos lelkészek részére folyósított családi pótlékot. Mindig hő vágya volt, hogy az egyházkerületek gyülekezeteit lehetőleg közvetlen érintkezés utján ismerje meg. Ezért látogatta meg a belsősomogyi és veszprémi egyházmegyéket és ezért vett részt mindenütt, ahová csak hivták, még hanyatló egészséggel is minden egyháznak örömünnepélyén, iskola-avatási, vagy templomszentelési ünnepélyén. Különösen érdekelték a horvát-szlavon missziói egyházak, melyeknek ügyét közvetlenül intézte s melyeket maga is meglátogatott, hogy így állapotuk felől közvetlenül szerezzen tudomást. Gyakorlati érzéke s a gazdasági és pénzügyek terén szerzett tapasztalatai anyagiakban is gyümölcsözővé tették látogatásait, mig komoly, intő s a nép értelméhez és szivéhez szóló beszédeivel szellemi téren hagyott hátra szivében mély nyomokat. Az egyetemes konventen, mint a tanügyi bizottságnak majdnem másfél évtizeden keresztül elnöke szerzett a magyar ref. egyház tanügyének fejlesztése körül elévülhetetlen érdemeket. Nem volt a kulturális ügynek ága, mely iránt ne érdeklődött volna s melynek ügyét a legnagyobb buzgósággal fel nem karolta volna. Mig előtte az egyetemes tanügyi bizottság csak hosszabbrövidebb időközben működő szerve volt a konventnek, addig ő alatta ez a bizottság a konvent egyik legfontosabb előkészítő bizottságává lett. Megnyitó beszédei ép úgy, mint az ügyek tárgyalása alkalmával a tárgyhoz tett megjegyzései fényes bizonyságai voltak annak a tájékozottságnak, mellyel közoktatásügyünk minden ágában rendelkezett és annak az érdeklődésnek, melylyel a kulturális ügy iránt viseltetett. Kun Bertalan elhunytával egyházi elnökévé lett a konventnek. Mint ilyen, kénytelen volt jóval több időt tölteni a fővárosban, mint azelőtt s az egyház ügyeit, és pedig most már nemcsak a dunántúli ref. egyházkerület, hanem az egész magyarhoni ref. egyházkerületek ügyeit is, a központból intézte. Ezek a Budapesten töltött napok a szellemi energia pazarlásának napjai voltak. Nemcsak a konventi irodában, de a minisztériumokban és egyéb magasságoknál folyton munkával, ezerféle teendővel elfoglalva, reggeltől estig úton volt. így folytak budapesti napjai az akkor már majdnem 70 esztendős férfiúnak. És haszontalan volt jóbarátainak, tisztelőinek kérése, hogy kímélje magát, ő úgy érezte, hogy ami rábízatott, annak meg kell felelnie, és nem volt tisztség, melyet vállalt, hogy annak ügyeiben a legnagyobb buzgósággal restellt volna eljárni. Szinte csodálatos volt, hogyan tudta napjainak minden óráját úgy beosztani, hogy a sok gyűlés mellett jusson ideje a hozzáfordulók meghallgatására is és a magára vállalt kérésekben való eljárásra. Kevesen értékelték annyira, mint Antal Gábor azt a nagy fontosságot, melyet a külföldi hitrokonokkal való jó viszony fenntartása és ápolása prote-