Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1912

I. Czike Lajos főiskolai gondnok jubileuma. Pápa, 1913 ápr. 17

— 8 — de sokszor az egyházi életben is — megszokott eljárás volt, hogy a hivatalos szolgálatban életerejüket kimerített és nagyobb életkorban levő tisztviselőket vagy nyugdíjazták vagy ahol nyugdíj nem volt, valamely módon menesztették állásukból: és miként a kijátszott kártya vagy a hangját, húrjait vesztett lanttal történni szokott, nem örömest használták vagy sokszor el is vetették. Engem pedig előrehaladott életkoromban — sok fogyatékosságom mellett is — nemcsak megtartott a főtiszteletü egyházkerület kulturális intézeteinél, a nagy felelősséggel járó főisk. gondnoki diszes állásban, hanem egyik legfontosabb, legszebb kulturális intézete, a pápai ref. nőnevelő-intézet, egyházkerületünk ezen legdrágább kincse, ragyogó ékessége megújított impozáns épületének felavatási ünnepélyével hozta kapcsolatba és rendezte főiskolai egyházi gondnoki hivatalos állásom jubiláris ünnepélyét. Ezen kiváló figyelem és tapintatosság annyival inkább meghatott engem, mert — s ezt a nagy közönség közül talán nem is sokan tudják, de nem szégyenlem bevallani az én szivem, lelkem, életem nemcsak azon fogadalom erejében, melyet ezen intézet első nagy alapítója, bold. László József halálos ágyánál tettem, hanem ezen intézet, ennek tanári testülete és növendékei iránt való meleg szeretetben is, annyira össze van forrva ezen nőnevelő-intézettel, hogy hivatalos állásomról, aggkori erőtlenségem és gyengeségem miatt, többször megismételt lemondásomban nem pusztán az egyházkerületi felsőbb kormányzattól hozzám intézett megtisztelő marasztalás, hanem ezen intézet odahagyása felett érzett fájdalom és szivemben, lelkemben élő végetlen szeretetnek, a tanári testület és a növendékek részéről viszonzásának tudása és látása birtak arra, hogy tovább is és mindezideig hordozzam a főiskolai gondnoki hivatal nagy felelősségét és súlyos terheit. Ilyen érzülettől áthatva, hogy mit és mennyit tettem vagy nem tettem ezen intézet érdekében, azt megbírálni és megmondani nem az én hivatásom keretébe tartozik. Én csak annyit jelenthetek ki, hogy tetteim és eljárásom mozgatója mindenkor és mindenütt fogadalmam teljesítése és áz intézet iránt való végetlen szeretet volt. Hát vájjon nem érthető és indokolt-e meghatottságom több mint félszázados közszolgálataim ily nagymérvű megtiszteléséért és érdemesítéséért ? S lehet-e csodálkozni s lehet-e engem elitélni, ha meghatottságom miatt akadozik beszédem és keresve keresem s nem tudom megtalálni a szavakat, a hangokat, melyekkel ezen megtísztelést és érdemesítést, valamint a főtiszteletü egyházkerülettől adott emléktárgyakat a főtiszt, egyházkerületnek és főtiszt, s méltóságos püspök urnák illően megköszönjem. Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés: Szomorúan, de a jó Isten bölcs kormányzata és gondviselésén megnyugvással tapasztalom és érzem — de azt hiszem, tapasztalja, érzi ezt kortársaim között más is —, hogy aggott korban az embernek nemcsak testi ereje, hanem szellemi, memoriális képességei is annyira elgyengülnek, hajdan erősebb érzelmei a megnyilatkozásban és cselekvésben annyira (tán az elgyengülés helyett jobban fejezem ki így) gyengébbekké válnak, hogy azokkal