Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1911

I. Gelléri Szabó János emlékezete. Emlékbeszéd. Az 1911 nov. 26-án Budapesten tartott emlékünnepélyen mondotta dr. Antal Géza theol. akad. tanár, orsz. képviselő

— 19 — le, amily mértékben csak lehet és ne csak hagyományával mozdítsa elő az egyes, főleg kulturális intézmények fejlődését, hanem példájával is serkentsen és lelkesítsen másokat, hogy épúgy érezzék át a társadalom iránt tartozó kötelességeiket, mint amennyire ő át volt hatva ennek tudatától. Már jóval végrendeletének megtevése előtt, ha egy-egy nevesebb és különösen vagyonosabb, a társas életben szereplő ember haláláról értesült, első kérdése az volt: hagyott-e jótékony célra valamit? és nem tudott belenyugodni, ha azt hallotta, hogy valaki anélkül halt el, hogy halála után vagyonából valami társadalmi intézmény részesült volna. Hagyományainak legnagyobb része kulturális intézményeinknek javát munkálja. Ő, aki külföldön nyitott szemekkel járva, összehasonlítást tudott tenni a külföldi országok és hazánk kulturális állapota között, mély szomorúsággal látta e téren sok tekintetben való elmaradottságunkat. Magyar volt minden izében. Ezt megmutatta a szabadságharcban, megmutatta az abszolutizmus idejében, annak nehéz napjaiban és megmutatta utolsó cselekedetével : végrendeletével, mikor a hazai kultura előmozdítására szolgáló intézményeket részesítette legnagyobb hagyományaiban s örököseivé azt a három főiskolát tette, melyek közül kettő : a debreczeni és a pápai főiskolák évszázadokon keresztül ápolói voltak a magyar kulturának, a harmadik: a budapesti ref. főiskola pedig fiatalsága mellett is jelentékeny polcra küzdötte fel magát hazai kulturális intézeteink sorában. A Dunántúlról Tiszántúlra és onnan az ország szivébe került férfiú egyenlő szeretettel gondolt a dunántúli, tiszántúli és dunamelléki egyházkerületek főiskoláira, mint a magyarság és a nemzeti kultura megannyi erősségeire. Ezeket erősíteni, hivatásaik teljesítésére a megfelelő anyagi eszközökkel minél jobban ellátni, ez volt egyik legfőbb óhajtása és ezt teljesítette akkor, mikor utolsó végrendeletében a hagyományok kifizetése után megmaradó vagyonnak örököseivé a három főiskolát tette. De ezek mellett a kulturális intézetek mellett ott állt előtte, mint a magyarság leghatalmasabb központja a szép, a nagyra fejlődő Budapest, melynek kezdődő fejlődése férfikora legszebb éveinek idejére esik. A ragaszkodás a főváros iránt és átértése azoknak a nagy feladatoknak, amelyek erre a fővárosra vonatkoznak, indították arra, hogy egyik legnagyobb hagyományának 400 ezer koro-