Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1911

I. Gelléri Szabó János emlékezete. Emlékbeszéd. Az 1911 nov. 26-án Budapesten tartott emlékünnepélyen mondotta dr. Antal Géza theol. akad. tanár, orsz. képviselő

— 18 — kezdette, érthetővé teszik, hogy a vagyongyűjtést ép oly kötelességének tekintette, mint a gyűjtött vagyon felől, a társadalom érdekeire való tekintettel rendelkezését. Maga szokta mondani, hogy mikor 10 frt havi fizetése volt, abból is tudott takarítani, mert néha csak egy zsemlyéből állott vacsorája. És mikor a jövedelme ezrekre rúgott, akkor sem tartotta megengedhetőnek az egész jövedelem elköltését, habár vagyona akkora volt is, hogy az a jövedelem teljes felhasználását megengedte volna. Mindvégig takarékosan élt, talán utazásaitól eltekintve, amelyek alkalmával a legnagyobb kényelmet, sőt bizonyos fokig fényűzést engedett meg magának. De háztartásában még akkor is, mikor már nagy vagyon felett rendelkezett, megelégedett egy jómódú polgár egyszerűségével. így végrendeletében, mikor az ország kulturális és közjótékonysági intézményeiről oly fényesen megemlékezik, önkénytelenül is visszapillantást vet életére és érezve, hogy vagyona talán megengedhette volna, hogy már életében is nagyobb mértékben hozza meg ez intézményekre áldozatát, mintegy kiengesztelésül azért, amit életében nem tett meg, irja oda e szavakat: „ha úgy, amint azt óhajtotta volna, nem járulhatott a hazai közhasznú intézmények emeléséhez". Mert, hogy életének legfőbb célja ez volt, mutatja végrendeletének tartalma, mutatja az a körülmény, hogy mig több, mint két milliót kitevő vagyonából rokonainak és ismerőseinek mintegy félmilliót hagyományozott, addig a közhasznú intézmények létesítéséhez több mint másfél millióval járult hozzá. Pedig rokonait szerette. Testvérének gyermekeit ő neveltette és azokról, akik rá voltak szorulva, még életében állandó évjáradék nyújtásával gondoskodott. De úgy gondolta, hogy ha lehetővé teszi testvérei gyermekeinek és azok leszármazóinak, hogy önálló kenyérkereső pályára lépjenek, ezzel megtette, amit vérségi köteléknél fogva megtennie kellett és hogy végrendeletében is megemlékezett róluk és pedig elég tekintélyes összeggel, ezzel lerótta mindama kötelességeket, melyekkel a hozzá közelállók irányában tartozott. Azonban úgy érezte, hogy életében nem rótta le eléggé kötelességét a társadalom iránt és most végrendelete tevésénél kétszeresen szükségét érezte, hogy ezt a kötelességét oly mértékben rójja