Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1910

V. Adatok a főiskola 1910—11. tanévi történetéhez

— 71 — főgimnáziumi tanárunknak dr. Kapossy Lucián úrnak az Országos Gyorsiró­Tanács tagjává történt kineveztetésével közvetve főiskolánkat is érte, mely annyival is inkább nagyobb megtiszteltetés főiskolánkra nézve is, mert a Tanácsnak az egész országból csak négy vidéki tagja van; s midőn kitünte­tett tanártársunknak örömmel gratulálunk, egyszersmind buzgón kivánom, hogy babéraival hozzon még minél több elismerést főiskolánkra. Mint minden esztendőben, úgy az elmúlt iskolai évben is, minden reggel 8 órakor, könyörgésre gyűltek össze a theológiai akadémia növendékei tanáraik­kal együtt a II. számú theológiai tanteremben. A főgimnázium minden osztályá­ban az első és utolsó órát szintén imádsággal kezdték, illetőleg végezték a tanulók. A vasárnapi istenitiszteleteken, tanáraik vezetése alatt, úgy a theológiai, mint a főgimnáziumi ifjúság rendesen részt vett; advent első és böjt első vasárnapján részben urvacsorával éltek. Advent második vasárnapjától farsang végéig a tornateremben tartott ifjúsági istenitiszteleteken gyülekezett össze az ifjúság, melyeken lie. Rácz Kálmán főgimnáziumi vallástanár, Csizmadia Lajos theol. tanár és a papnövendékek tartottak alkalmi egyházi beszédeket. A helybeli református egyház által tartatni szokott vallásos estélyeken, valamint a leányegyesület vallásos ünnepélyein főiskolánk növendékei felolvasással, szavalással, énekléssel szerepeltek. Az ifjúság vallásos érzületének fejlesztésére jótékony hatással voltak még a Keresztyén Diákegyesület és a Konfirmált Ifjak egyesülete. Kegyelettel ünnepeltük meg ez évben is a theológiai önképző­kör által rendezett ünnepélyen a reformáció emlékünnepét, melyen a főiskolai tanári karon és tanuló-ifjuságon kivül szép számú érdeklődő közönség is részt vett. A reformáció ünnepén kivül kegyelettel emlékezett meg főiskolánk ifjúsága október 6-án szabadságharcunk vértanúiról és gyászünnepélyt tartott a képző­társulat által rendezett gyűlésen. Március 15-én pedig ugyancsak a képzőtársu­lat rendezett hazafias ünnepélyt a városi színházban az ének- és zenekar közreműködésével s hazafias beszéd és szavalattal kapcsolatban megkoszorúzta a szabadságharc emlékszobrát. Szeptember 30-án megünnepeltük főiskolánk áldott emlékezetű, egykori szeretett és kedves tanárának, a nagy nevelő és emberbarát Váli Ferenc születésé­nek századik évfordulóját, melyen a Főtiszteletü egyházkerületi közgyűlés tagjain kivül nagyszámú és diszes közönség jelent meg s kegyeletünk jeléül meg­festettük arcképét. Az ünnepélyen elhangzott beszédek Értesítőnk lapjain olvashatók. És hogy emlékezete necsak fentmaradjon főiskolánkban, hanem áldást és jótéteményt is árasszon, melyeket a boldogult egész életén keresztül mindig gyakorolt arra érdemes szegénysorsú tanulókkal, hálájuk jeléül volt tanítványai egy alapítványt gyűjtöttek, melyre eddig 700 korona folyt be; de hisszük, hogy ez még újabb adományokkal növekedik. Az önképzés, művelődés, művészet iránt való érzék ápolására, a társulati szellem ébrentartására, az elmúlt évben is jelentékenyen közrehatottak a theológiai akadémiai és az ifjúsági önképzőkörök, az ének- és zenekar, a

Next

/
Thumbnails
Contents