Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1910

V. Adatok a főiskola 1910—11. tanévi történetéhez

— 70 — mint az egyházkerület szemefénye hivatva van teljesíteni. Ugyanezen alkalom­mal tartotta Sándor Pál főgimnáziumi tanár székfoglaló értekezését, mely egész terjedelmében ez évi Értesítőnkben olvasható. S miután főgimnáziumi igazgató az iskolai törvényeket felolvasta, az ifjúság a tantermekbe vonult, hol osztálytanáraik a kellő utasításokat megadták s elkezdődött a munka Isten nevében. Theológiai akadémiánkon — az alap- és papi vizsgák után, szeptember 11-én volt a tanév ünnepélyes megnyitása, mely alkalommal a theológia igazgatója a tudás és hit világánál magyarázta emez örök igaz igéket: „Más fundamentumot senki sem vethet azon kívül, mely egyszer vettetett, mely a Jézus KrisztusMásnap, hétfőn reggel, itt is elkezdődtek az előadások és Isten kegyelméből mind a két intézetben, semmitől nem gátoltatva, szakadatla­nul folytak egész a tanév végéig. Legyen az is hálával feljegyezve, hogy sem a tanári kar tagjait, sem a tanuló-ifjuságot nem gátolta betegség, vagy más elháríthatlan akadály kötelességeik teljesítésében és hivatásuk szerint végezhették a reájuk bizott munkát, a főiskolánk homlokzatán levő jelszavak szellemében. A főtiszteletü dunántúli református egyházkerület, mint fenntartó testüle­tünk és egyházi hatóságunk az elmúlt esztendőben is éber gonddal őrködött főiskolánk felett, dr. Antal Gábor püspök, Czike Lajos, dr. Beöthy Zsolt fő­iskolai gondnok, Németh István egyházkerületi főjegyző, Kis József esperes részint a szokásos látogatások, részint a kollokviumok alkalmával meg­hallgatták ifjúságunknak a tudományokban való előmenetelét és vizsgálataikon meggyőződtek tanárok és tanítványaik kötelességtudásáról, arról a szellemről, melyben ifjúságunkat neveljük. Hogy milyen lesz a gondosan végzett munka után az aratás, arról a közvizsgálatok befejezésével lehet csak ponto­san beszámolni; de általánosságban már most elmondhatjuk, hogy az ered­ménnyel meg lehetünk elégedve. Nem lehet célom, hogy a tanítás meneteléről, a tanulók előhaladásáról számot adjak, mert annak megítélésére a fenntartó testület van hivatva, tisztem csupán az, hogy kötelességszerűen elősoroljam a főiskolánk külső történetére vonatkozó fontosabb adatokat. A tanári karban azon változás történt, hogy dr. Antal Géza theol. akad. tanár Pápa város országgyűlési képviselőjévé választatván meg, egyházkerületi közgyűlésünk szabadságolta és órái ellátására, helyettes minőségben Pongrácz József volt püspöki titkárt alkalmazta. Rácz Dezső tornatanár Csurgóra válasz­tatván meg, helyébe a kerületi elnökség, most már az egyházkerületi közgyű­lés által is rendes tanárrá megválasztott Kovács Lajos Jenőt, — a német­irodalmi tanszékről eltávozott Németh Károly helyettes tanár helyébe Lautner Jánost, — a negyedik osztály párhuzamosítása folytán szükségessé vált új tanszékre dr. Bodola Gyulát és Gáty Zoltán főisk. ének- és zenetanárnak a a tanítónőképző-intézethez való áthelyezésével megürült állásra Gáty Istvánt alkalmazta. Legyen szabad itt említenem fel azon kitüntetést, mely nagyérdemű

Next

/
Thumbnails
Contents