Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1910

II. Cicero életfilozófiája. Székfoglaló értekezés. Irta s az 1910 szeptember 5-én tartott évmegnyitó ünnepélyen felolvasta Sándor Pál főgimn. tanár

— 49 — Ugyanis neki nem az volt a végső célja, hogy pusztán elméleti fejtegetést és felosztásokat adjon, hanem az, hogy megtanítson, hogy miféle életmóddal, milyen erényekkel érünk többet az életben ? Hogy melyik erény a legszebb, legjobb és legalkalmasabb a boldogság, illetőleg a boldogulás elérésére? Az ő erkölcsi tanítása igazi életfilozófia, valódi gyakorlati útmutató az életben azok számára, akik elismerésre, dicsőségre, kincsre és hatalomra törekesznek. Cicero tehát az erényeket eszközök gyanánt tekinti, nem pedig azon magasabb szempontból, hogy azokat önmagukért kell gyakorolnunk! Ami szépet tanított pl. az igazságról, a tisztesség (honestum) és dísz (decorum) szempontjából, annak értékét lerontja a hasznos (utile) szempontjából adott fejtegetése és tanítása. Az igazságosság neki csak eszköz a dicsőség, a kitüntetés elérésére. Maga mondja, hogy: „aki igazi dicsőséget akar szerezni, az igazság követeléseinek tegyen eleget". (II. 12. 43.) Embertársainknak szeretetét, barátságát és segítségét jótéteményekkel és bőkezűséggel is megszerezhetjük magunknak, vagyis Cicero véleménye szerint — hasznunkat ezáltal is növelhetjük. (II. 18. 63.) Jótéteményeinkről még a késő unokáknak is meg kell emlékezni. Cicero ezt az egoizmus felé hajló tanítást enyhíteni látszik, mikor a munkáról és fáradságról beszél. Nyíltan beismeri és bevallja, hogy az a jótékonyság, mely munkából és szorgalomból áll, tiszteletreméltóbb is, messzebb is terjed, többeknek is használ. (II. 15. 54.) Államférfiaknak úgy a maguk, mint az állam érdekében önmérséklettel biroknak kell lenniök; mert az államférfiak semmi által sem tudják jobban megnyerni a sokaság jóakaratát, mint az önfegyelem és állhatatosság, vagyis más szóval: a jellemszilárdság által. (II. 22. 77.) Egy államférfiúnak legszebb jellemvonása a körültekintéssel járó önmérséklet ! — Ezt Cicero nemcsak szépen hirdeti, hanem Africanus mellett fennen hivatkozik önmagára s fennen hirdeti, hogy az ő államférfiúi működése mindenkinek mintául szolgálhat. Miután Cicero még a jótéteményekre s a munkásságra vonatkozó végső szabályt fölállítja, t. i. hogy sem méltánytalanságból, sem igazságtalanságból semmire se törekedjünk, mert ez a jó hirnév alapelve, — a hasznos dolgok rövid összehasonlítása után a II. könyvet bezárja. Amint ezen nagyvonású ismertetésből s ennek kapcsán közölt fejtegetésből láthatjuk, Cicero nyíltan hirdette az utilitarius elveket. Főcélja volt, hogy nemcsak a magán-, hanem az állami élet terén való cselekedeteit is a maga hasznára értékesítse. Ezt akarta honfitársainak is megtanítani. Ezzel az utilitaristikus felfogással akarta őket is rábirni a jótékonyságra, a jócselekedetekre, egyszóval: az erények gyakorlására. Cicero a kötelességek III. könyvét a saját erejéből, vagy amint maga kifejezi: „nostro Marté" irta. Itt a saját tudásán, saját ítéletén és bölcsességén kivül semmi más forrást nem használt. 4