Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1910

II. Cicero életfilozófiája. Székfoglaló értekezés. Irta s az 1910 szeptember 5-én tartott évmegnyitó ünnepélyen felolvasta Sándor Pál főgimn. tanár

— 48 — kellékei; névszerint: az okossággal párosult igazságosság, az önmérséklet és a bátorság (ávŐQsía). Az embernek, mint társas lénynek, itt is legfőbb kötelessége, hogy azon módokat és eszközöket vegye figyelembe, melyek az emberi társadalom egyes tagjait összekötik. Mert kétségtelen dolog — mint Cicero mondja, — hogy az emberek együttérzéséből és egy célra törekvéséből nagy hasznunk van. (II. 5. 16.) De ezzel szemben az is igaz, hogy főleg az ember az, aki embertársának a legtöbb kárt okozhatja. Ezért Cicero itt azt tanítja az erény gyakorlásáról, hogy törekedjünk az emberek lelkét magunknak megnyerni és hasznunkra fordítani! íme ismét az egoizmus felé hajló gondolkodás! Kétségtelen, hogy az egoizmus, vagy szelidebben kifejezve az egyéni hiúság lépten-nyomon felüti fejét Cicero gondolatvilágából, de azért tagadhatatlan, hogy gondolatainak előterét mindig az emberek sorsának enyhítése és boldogítani akarása képezte. Az egyéni hatalom nagy szerepet játszik nála. Lássuk hát, mi a tanítása erről? A hatalom elérésére és megtartására legjobb mód a szerettetés. Ha azt akarjuk, hogy mások szeressenek, nekünk is szeretettel kell viseltetnünk mások irányában, mert csak a bizalom és szeretet keltette hatalom állandó. A szeretés és szerettetés nagy hatalom, amit félelemmel és megfélemlítéssel nem lehet kierőszakolni. Az így kierőszakolt hatalom nem állandó. Leginkább bizonyítja ezt Caesar hatalma. De még jobb tanúbizonyság emellett Phalaris, akit az agrigentumi nép gyűlöletből úgy ölt meg, hogy az egész sokaság rátámadt. Cicero, mint köztársasági ember, ahol csak lehet, minden baj és nyomorúság illusztrálására Caesart hozza fel példának. Dicsőséget, állandó és örök dicsőséget erőszakkal szerezni nem lehet. A legnagyobb s legigazibb dicsőség — mondja Cicero — eme három körülménytől függ: ha szeret a sokaság; ha bizalma van irántunk; ha valamennyire csodálatra- és tiszteletreméltóknak tart. (II. 9. 31.) A szeretetről szólván, nézzük, mit mond Cicero a bizalomról ? Bizalmat úgy nyerhetünk, ha bennünk igazságossággal párosult okosság van ; az igazság nélkül való okosság semmit sem ér. Tiszteletre és csodálatra úgy tehetünk szert, hogy a kiváló férfiakat erényeikben követni, másokat pedig az erényekben megelőzni iparkodunk. Hogy ezt tehessük, szükségesnek tartja Cicero, hogy minden erénynek birtokában legyünk. Ámbár Cicero és a stoikusok azt tanítják, hogy az erények között nincs fokozat, s hogyha valakiben egy erény meg van, akkor benne minden erény feltalálható, — Cicero mégis az igazságosságot tartja legfőbb erénynek. Erről ugyanis így nyilatkozik: „leginkább az igazságosság az, amely egy erény folytán is jó embereknek neveztethetünk". (II. 11. 38.) Ez a kijelentés ismét Cicero gyakorlatias gondolkodására vet világot. Végső céljából önként következik, hogy nem is gondolkodhatott másképen.