Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1910

II. Cicero életfilozófiája. Székfoglaló értekezés. Irta s az 1910 szeptember 5-én tartott évmegnyitó ünnepélyen felolvasta Sándor Pál főgimn. tanár

_ 47 — A díszes lényege leginkább kitűnik azon negativ kötelességekből, melyet Cicero így ir elő: „úgy kell cselekednünk, hogy az egyetemes természet ellen ne vétkezzünk". Ennek a szabálynak pozitív folytatása is van, mely így szól: „törekvéseinket mégis a mi természetünk szabályaihoz irányítsuk". (1.31. 110.) íme ez a tétel ismét oda vezetett bennünket, ahonnan tárgyalásunk kiindult. Vagyis: szükséges, hogy tetteink az általános (egyetemes) természettel összhangzásban legyenek. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha cselekedeteinkben mindig a mérsékletet (svia^ia) tartjuk szem előtt, vagy ha kívánságainkat az ész (ráció) követeléseinek vetjük alá; mert az egész emberi nem egyesítését fenntartani és oltalmazni csakis ily módon lehet; ez pedig mindnyájunknak kötelességünk. Kötelességeink közül ugyanis az tűnik ki leginkább — mondja Cicero —, melyet az emberek szövetsége tart fenn. (1. 45. 60.) Az ó-korban talán senki sem ápolta jobban a társadalmi érzést, mint Cicero; senki sem védte ékesebb nyelven a társadalmi törvényeket és kötelességeket, mint ő. Ezen fejtegetései és tanai elsőrangú morál-filozófussá teszik Cicerót. Érdemei mellett azonban elsőrangú hibája az, hogy sokszor egyéni ízlése szerint válogat a regulákban, azokat egyéni iziése szerint alkalmaztatja; hogy keztyüs kézzel bánik a szabályokkal, meg azokkal is, akiknek a szabályokat diktálja. A II. könyvben azon kötelességeket tárgyalja, melyek az élet kultuszára, az életmód külömbözőségére, a jólétre és gazdagságra vonatkoznak. Itt a mindennapi boldog és szerencsés életnek a kérdése a legfőbb kérdés. Tehát, hogy mi a hasznos és mi a káros? Azután, hogy két hasznos dolog közül melyik a hasznosabb ? A munkának ebben a részében fordul különösen Epikuros tanai ellen. Itt cáfolja azoknak a véleményét, akik azt mondogatják, hogy: „lehet valami tisztességes, anélkül, hogy hasznos volna és lehet hasznos az is, ami nem tisztességes". (II. 3. 9.) Epikurosnak a gyönyör- és élvezetekről szóló tana legszorosabb összefüggésben van a hasznossal. Cicero ezt a tant a mi erkölcsi érzékünkkel nem tudja összeegyeztetni. Az ő véleménye szerint nem a gyönyör van összefüggésben a hasznossal, hanem a hasznos a tisztességessel; mert ami hasznos, az tisztességes is, viszont ami tisztességes, az egyszersmind hasznos is. Ezt a harmadik könyvben is bőven fejtegeti, inig itt csak a hasznosról értekezik. Cicero a hasznosról is ugyanazon szempontból értekezik, melyből a „tisztességes"-et tárgyalta. Az erény a hasznosnál három dologban nyilvánul: 1. először, hogy mindenben lássuk át, mi a helyes, mi az igaz ? 2. azután a lélek zavart indulatait tartsuk magunktól távol; 3. végül, hogy embertársaink szeretetét és védelmét okos és hozzánk méltó módon keressük. Ebből láthatjuk, hogy azok az erények, melyek a tisztességesnek elengedhetetlen feltételei voltak, hasonlókép a hasznosnak is elengedhetetlen