Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1910

II. Cicero életfilozófiája. Székfoglaló értekezés. Irta s az 1910 szeptember 5-én tartott évmegnyitó ünnepélyen felolvasta Sándor Pál főgimn. tanár

— 45 — Nézzük, mit mond Cicero a háború jogáról? „In republica maximé conservanda sunt iura belli" — az államban leginkább fenn kell tartani a háború jogait. (I. 11. 34.) Hogy mi a jogos és törvényes háború, arra nézve Cicero a római népnek fetiális törvényeit állítja oda követendő példaképen. „Egy háború sem jogos — mondja Cicero —, csak akkor, midőn vagy elégtétel vételért folyik, vagy előre meg van izenve." (I. 11. 36.) Csel vagy erőszak nagy jogtalanságot okoz, mert mindkét eszköz távol áll az ember természetétől; a csel vagy csalás a róka természete, az erőszak pedig az oroszláné. Az igazságossággal leginkább összefügg a jóakarat és bőkezűség erénye, amelynél az ember természetéhez illőbb semmi sincs ugyan, de azért nagy óvatosságot igényel annak gyakorlása. (I. 14. 42.) Itt a következőket kell megjegyezni: 1. A jóakaratot azoktól sem szabad megvonni, akik látszólag nincsenek rászorúlva. 2. Ne legyen nagyobb jóakaratunk, mint tehetségünk. 3. Kinek-kinek érdeme szerint juttassunk jóakaratunkból. Ha e szabályok valamelyike ellen vétkezünk, ugyanazt a jogtalanságot követjük el, mint mikor önhasznunkért jóakaróknak és bőkezűeknek kívánunk látszani. Az embernek, mint társas lénynek, először a közjót, azután barátainak és embertársainak javát s csak utoljára kell a maga javát tekinteni, ha a legfőbb jót, a boldogságot elérni akarja. Ennélfogva minden természetszerű követeléshez hozzácsatolandók azon kötelességek, melyek a mi társas természetünknek leginkább megfelelnek. Az igazságosságon kivül ilyenek: a méltányosság, jóság, rokonérzet, melyeknél semmi sincs nyilvánvalóbb és erősebb eszköz a barátság, szövetség, társaság egybekapcsolására és fenntartására. Mindeddig a szónok és emberbarát beszélt Ciceróból; most azonban megszólal benne az államférfiú is. Az I. könyv 17. fejezetében ugyanis ezt irja: „De midőn mindent megvizsgálsz szivvel-lélekkel, azt fogod találni, hogy az összes társadalmi kapcsolatok között egy sincs tekintélyesebb, egy sincs kedvesebb, mint az, mely az állammal köt össze bárkit is közülünk". Ez már Cicero valódi tere. Az állam volt első szerelme és utolsó ideálja. Itt érezte magát jól, itt találta magát otthon; ennek a szinterén nyerte el sokat cselekedve a „páter patriae" és „bonus vir" megtisztelő elnevezéseit. Ennélfogva a legnagyobb szeretettel, ragyogó dialektikával beszél azon kötelességekről, miket egy római polgárnak állama érdekében tennie kell. Az állam, a haza érdekében legfőbb és legkiválóbb kötelességünk az igazságossággal és okossággal párosult bátorság ápolása és fenntartása. Ez a harmadik erény, melynek a stoikusoktól adott meghatározását, t. i. hogy „a bátorság oly erény, mely az egyenlőségért küzd" — Cicero is átvette, helyesnek találta; de hozzáteszi, hogy „senki, aki bátorságának dicső-