Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1910

II. Cicero életfilozófiája. Székfoglaló értekezés. Irta s az 1910 szeptember 5-én tartott évmegnyitó ünnepélyen felolvasta Sándor Pál főgimn. tanár

_ 44 — A bölcs csak az igazi kötelességet teljesítheti, míg a közepeset minden jó embernek teljesítenie kell. —Az igazi kötelesség perfekt és abszolút. A stoikusok azt tanítják, hogy ezt kizárólag csak a bölcsek gyakorolhatják. Cicero azonban ezt a tételt megváltoztatja, szigorúságát enyhíti, midőn így nyilatkozik: „Van eset rá, midőn olyan dolgot teszünk, melyben közepes kötelesség foglaltatik s ez általában perfektnek látszik; természetes, mert a tömeg nem érti meg, hogy miben különbözik ez a kötelesség a perfekt kötelességtől". így alkalmazza Cicero a legszigorúbb ethikai szabályokat a gyakorlati életre s így akarja lehetővé tenni, hogy az erkölcsi szabályokat necsak a bölcsek, hanem a közönséges halandók is követhessék. A fődolog az, hogy a véghezvitt kötelességszerű cselekedet perfektnek lássék. Az abszolútumot tehát feláldozza a látszat kedvéért. Kijelöli a követendő példákat is a hires görög vezérek és kiváló római államférfiak személyében; de több helyen a saját érdeméről és erényeiről is buzdítólag emlékezik meg. Az erények föntebb említett négy fajából a kötelességeknek több faja származik. Az okosságból és bölcsességből származik az igazság kutatása és feltalálása. Legelső kötelességünk tehát, hogy azon tudományokat műveljük, melyek az igazság kutatását tárgyalják, melyek az igazság megismerésére vezetnek. Ezt mondja Cicero, mint tudós; de rögtön megnyilatkozik Cicero, mint praktikus ember is cs egyszerre lerontja előbbi bölcs kijelentésének erejét azzal a kijelentéssel, hogy: „kötelességünk ellen való dolog, ha tanulmányaink elvonnak bennünket a cselekvésektől". íme a praktikus szempont ismét megsemmisíti a valóban morális szempontot ! Az igazságosság tárgyalásánál az igazságtalanságról s annak különös fajairól is megemlékezik; ha ezek közül bármelyiket követjük is el, az erény és tisztesség ellen cselekszünk. Ennélfogva igazságtalanságot követünk el, ha bárminemű cselekedeteinkre pénz, hatalom, elismerés, dicsőségvágy jutalma ösztönöz; vagy ha az igazságtalanságot, melyet mások szenvednek, ámbár módunkban volna, mégsem toroljuk meg. Egyszóval az igazságosság alapelve azt kívánja tőlünk: 1. hogy senkinek se ártsunk, 2. hogy a közhaszonért szolgáljunk. (I. 10. 31.) Mert csak úgy lehetünk jó emberek, ha mindig és mindenben az igazság elvét tartjuk szem előtt. Az igazságos ember jó ember! Oly szép igazság ez, melynek értékéből nem von le semmit az, hogy az igazság egyedüli feltétele a jóságnak. Aki jó akar lenni, legyen igazságos; mert csak az igazságos ember lehet jó. A tapasztalat ugyan sokszor mást bizonyít, de ideális, erkölcsi szempontból feltétlen igaz, amit Cicero e fogalmak kapcsolatáról irt.