Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1910

II. Cicero életfilozófiája. Székfoglaló értekezés. Irta s az 1910 szeptember 5-én tartott évmegnyitó ünnepélyen felolvasta Sándor Pál főgimn. tanár

— 43 — van, arra kell ügyelnünk, hogy lelki tevékenységeink a természettől el ne vonjanak. Mert a gondolkodásnak is, a vágynak is más lelki tevékenységek felelnek meg. Ilyenkor az értelem (ratio) tanít meg, hogy mit kell követnünk s mit kell kerülnünk. „Ugyanis semmi olyat nem szabad tenni, aminek elfogadható oka nincs." (I. 29. 101.) Erre rögtön ki is jelenti Cicero, hogy körülbelül ez a kötelesség leírása. íme tehát a kötelesség meghatározását ő sem formai kijelentésben, hanem tartalmi leírásban adja. De vizsgáljuk tovább Cicero okoskodását s nézzük, hogy fejti meg a legfőbb jó kérdését s hogyan egyezteti össze a becsületest a hasznossal? Az emberre nézve legfőbb jó a természettel összhangzatos életre törekedni, mert ebben van a legnagyobb a boldogság. E fejtegetések után a vázolt kettős szempont némi határozatlanságra, hogy ne mondjuk ellentétre enged következtetni Cicero okoskodásában. Mert, ha egyszer a természettel összhangzatos élet, máskor pedig a becsületes, tisztességes élet a legfőbb jó, akkor nem vagyunk tisztában, melyik hát a kettő közül a legeslegfőbb jó? Mert egyik sem foglalja magában a másik követeléseit. Nézzük, hogy függ össze e két kérdés benső következetességgel ? Az összekötő kapocs az erények gyakorlása. A természettel összhangzatos élet magában még nem becsületes élet. Azzá csak az erények gyakorlása által válik. Minthogy minden dolog természete azoknak lényegében áll s minthogy a& ember lényege az ész, az értelein: ebből következik, hogy a természettel összhangzóan élni nem egyéb, mint összhangzóan élni az ésszel, a ratióval. Minthogy pedig az ész a legfőbb jót a boldogságban látja, mivel továbbá mi mindnyájan társadalmi lények vagyunk; szükséges, hogy a mi cselekedeteink állandó harmóniában, állandó összhangban legyenek a bölcs ember természetének s az általános emberi természetnek törvényeivel. Ez a harmónia: az erény. Az erényen kivül semmi más jó nincs; körén belül pedig semmi rossz nem található. Az erénynek négy forrása van: 1. az okosság, 2. igazságosság, 3. bátorság és 4. önmérséklet. Az erénynek e négy faját kötelességünk gyakorolni úgy a magunk, mint az emberi társadalom érdekében. Sőt jó emberek (boni viri) csak az állam és társadalom érdekében tett cselekedeteink által lehetünk. Mert az erény akkor legnagyobb, ha gyakorlati. Ezért „minden olyan kötelesség — mondja Cicero —, mely az emberi közösség és emberi társadalom megvédésére szolgál, elébe helyezendő annak a kötelességnek, mely a megismerés és tudomány megszerzésére irányúi. (De off. I. 44.) Egyébiránt a kötelesség, mértékét tekintve, kettős: igazi és középszerű kötelesség.