Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1910

II. Cicero életfilozófiája. Székfoglaló értekezés. Irta s az 1910 szeptember 5-én tartott évmegnyitó ünnepélyen felolvasta Sándor Pál főgimn. tanár

— 40 — Az ethika alapját tulajdonképen a „De finibus bonorum et malorum" cimü müvében tette le. Ugyanezen müvében kifejtett elveit praktikus szempontból tárgyalja, tehát a praktikus ethikát adja a „De officiis"-ben. Fejtegetéseit a történelemből és az életből vett sok példával magyarázza és iparkodik igazolni. A mű felosztása alakilag teljesen egyezik a Panaetius felosztásával. Cicero is három könyvre osztja, miként Panaetius, ámbár ez csak két könyvet fejezett be. Tehát a harmadik könyvet Cicero önállóan, vagy mint maga mondja: „suo Marté" irta. A három könyv három szempontból tárgyalja az ethikai kérdéseket, tudniillik a tisztesség, a haszon s e kettő kölcsönös harcának szempontjából. Ennek megfelelően az első könyv a tisztességesről, a második a hasznosról, a harmadik a tisztességesnek és hasznosnak összeütközéséből származó harcokról szól. De Cicero az első és második könyvben is kettős szempontból tárgyalja a kérdéseket és pedig: 1. a tisztességest a) önmagában (in se), és b) önmagával való harcában (secum dimicando); hasonlóképen: 2. a hasznost a) in se, és b) secum dimicando. Cicero ugyanis azt mondja, hogy miként két hasznos dolog közül az egyik okvetlen hasznosabb, épúgy két tisztességes dolog közül is az egyik bizonyára tisztességesebb a másiknál. Ezekből kifolyólag tehát az összes kötelességeket öt szempontból tárgyalja. Lássuk, hogyan? Az első könyv rövid foglalata ez: Először Marcus fiához intéz az iró néhány szót, melyekben okát adja, hogy miért ajánlotta neki e könyvet és hogy miért irt a kötelességekről ? Célja kettős volt: Először, hogy tőle tanuljon meg „illendően, választékosan és ékesen beszélni", — másodszor, mert a kötelességekről irni „et aetati tuae esset aptissimum et auctoritati meae". (I. 2. 4.) Továbbá mivel ez a bölcseleti tétel minden filozófusnak közös tétele és mivel „ennek teljesítésében rejlik az élet minden tisztessége, elhanyagolásában pedig minden gyalázata". (I. 2. 4.) Miután a 3. fejezetben megadja a kötelességnek Panaetiustól származó meghatározását, rátér a tisztességesnek fogalmára és eredetére. A kötelességnek négy főforrása van és pedig: 1. az okosság vagy bölcsesség (6. fej.), 2. az igazságosság és jótékonyság (7—18. fej.), 3. bátorság (19-26. fej.), végül 4. a mérséklet és dísz (27—42. fej.). A könyv hátralevő részében (43—45. fej.) a tisztességes dolgok összehasonlításával foglalkozik. A második könyv első két fejezetében a különböző filozófiai disciplinákat vizsgálja és a maga akadémikus álláspontját fejti ki. Azután tárgyalja a hasznost magában (3—24. fej.); végül röviden szól a hasznos dolgok egymásközt való összehasonlításáról (25. fej.). A hasznosról szóló fejtegetésnél megállapítja a tisztességesnek és hasznosnak belső kapcsolatát, szoros összefüggését. Az emberi társadalomban