Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1910

II. Cicero életfilozófiája. Székfoglaló értekezés. Irta s az 1910 szeptember 5-én tartott évmegnyitó ünnepélyen felolvasta Sándor Pál főgimn. tanár

— 37 — Ekkor már végleg le volt szorítva a közszereplés teréről. Egy évi száműzetés után Caesar engedelmével elhagyja Brundisiumot s tusculumi birtokára vonul. Itt olvasmányaiba merülve a filozófia nagy tengerének csendes kikötőjébe menekült. Amint maga mondja: „A philosophia keblére, honnan ifjúságom első éveiben eltávoztam, s ahova most, ezen legválságosabb időben sok hányattatás után visszakerültem". (Tusc. disp. V. 2.) Rómában ekkor már elég elterjedésnek és közkedveltségnek örvendett a filozófia. Sőt valójában csak azon száz év alatt művelték, mely a görög filozófiának Rómába hozatalától Cicerónak ugyanilyen irányú munkásságáig eltelt. Kr. e. 156. évben ugyanis Görögországból Rómába egy küldöttség jött, melynek tagjai leginkább filozófusok voltak; névszerint a stoikus Diogenes, a peripatetikus Kritolaus és az akadémikus Karneades. A követek közül néhányan, különösen pedig a bölcsészek, Rómában maradtak és a filozófia terén működést kezdtek kifejteni. Karneades ragyogó dialektikájával és merész hangú kételyeivel roppant nagy hatást ért el. De sokkal nagyobb volt a hatása a rhodusi Panaetius buzgó működésének, aki a római stoicismusnak igazi atyja lett. Hogy mily nagy volt Panaetius hatása, legjobban bizonyítja, hogy a legtöbb római filozófus az ő tanait követte s a leghíresebb római filozófusok az ő iskolájából kerültek ki. Panaetius volt a mestere Cicerónak is, ki a kötelességekről irt müvét is teljesen Panaetius hatása alatt készítette. Rómában először a stoikusok tana terjedt el. De rövid idő alatt gyökeret vertek más filozófiai tanok is; különösen az epikureismus, mely tanok követőinek a száma csaknem fölülmulta a stoikusokét. Ezeken kivíil még a peripatetikus iskola tanai örvendtek nagyobb elterjedésnek. Cicero mindezeket a bölcsészeti tanokat kritikai vizsgálat tárgyává tette és megkisérlette, hogy ezeket a különböző irányú, különböző tartalmú és célzatú tanokat oly módon kapcsolja össze, hogy kiválogatván a neki tetsző s a római nép természetének, felfogásának és céljainak megfelelő szabályokat, megteremtse a speciális latin filozófiát. Ez a törekvése azonban csak annyiban sikerült, hogy megteremtette — nem a latin, hanem a speciális cicerói filozófiát: az eklekticismust. Egyébiránt továbbra is a görög bölcsészek hatása alatt maradt, amint azt a De o/ficiis tárgyalásánál látni fogjuk. Cicero filozófiai iránya és forrásai. Lássuk most, hogy mi ösztönözte Cicerót a filozófia művelésére? Először is szerencsétlen helyzete, aztán pedig gyűlölt nyugalmának kényszerítő ereje. Cicero, az egykor fáradhatatlan és tevékeny férfiú, nem tudott tétlen nyugalomban lenni. Szüksége volt ugyan nyugalomra; de a nyugalomban is munkára vágyott. Az otium neki negotium volt. Maga bizonyítja ezt legjobban a következő szavaival: „.nam et a republica forensibusque