Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1910

I. Váli Ferenc emlékezete. Emlékünnepély születésének 100-ik évfordulója alkalmából, 1910 szeptember 30-án

— 30 — esztendei voltak. Nem vagyok tehát illetékes arra, hogy egy gazdag élet képét rajzoljam meg, de bizonyos tekintetben mégis előnyösebb helyzetben vagyok azoknál, kik Váli Ferencet évtizedeken át ismerték, mert én azokról a benyomásokról számolhatok be, amelyeket reám éppen úgy, mint azon ezernyi ezer tanítványra gyakorolt, kik velem együtt Váli Ferencet csak mint nevelő tanárt ismerhették. Mikor mint V. osztálybeli tanuló Pápára jöttem, feltűnt egy galambősz férfi alakja, ki komoly, nyugodt lépésekkel jött minden reggel percnyi pontossággal az iskolába. Egész lénye ragyogott a tisztaságtól, elkezdve tükörfényes csizmáitól — állandóan magyar ruhát viselt — fel öltözetének minden darabjáig, úgy ruházata, mint minden testrésze maga volt a megtestesült tisztaság. Ez a férfiú, ki külső megjelenésével előre is megnyerte rokonszenvünket, volt Váli Ferenc. A külső tisztaság csak kifejezője volt a lélek ama tisztaságának, mely Váli Ferenc jóságos szemeiből sugárzott ki. A tisztaság testi s főleg lelki tekintetben volt előtte a legmagasabb, amelyre az ifjúságot szoktatni és nevelni akarta. Tiszta romlatlan sziv, tiszta romlatlan lélek és ennek megfelelően tiszta test, ilyennek szeretett volna látni minden ifjút s nem szűnt meg figyelmeztetni, inteni őket arra, hogy a test tisztasága mellett tartsák meg a lélek tisztaságát is. A felpéczi, mesterséges eszközökkel korán érésre birt cseresnyefa példáját bizonyára mindnyájan hallották tanulótársaim közül s bizonyára mélyen szivükbe vésődött a tanúság, melyet ebből ő az átmeneti korban annyi veszélylyel és kísértéssel küzdő ifjakra levont. A tisztaság mellett rendszeretete volt egy másik kiváló jellemvonása. Olyan vonás, melyet a mi lelki tulajdonunkká is igyekezett tenni. Aki látta, hogy mily tiszták és mily rendben voltak a természetrajzi muzeum tárgyai, aki látta, hogy minden tárgy az általa nagy gonddal készített leltárba mily pontosan be volt vezetve, aki tapasztalta, hogy Váli Ferenc mennyire tudta helyét minden darabnak abban a muzeumban, amelyet igazán ő teremtett és hozott össze, aki megfigyelte, hogy mily súlyt helyezett arra, hogy tanítványai is rendhez szokjanak s mennyire nem szűnt meg a rendetlenséggel járó időveszteségre s a rendszeretettel kapcsolatos időnyerésre figyelmeztetni tanítványait, az mély hálával eltelve gondolhat vissza azokra a tanításokra, melyeket az idő értékét jól ismerő korunkban e tekintetben Váli Ferencnek köszönhet. A tisztaságra és rendszeretetre való oktatás annak a nagy feladatnak a szolgálatában állott, amelyet tanítványai legnagyobb részénél azért végzett Váli Ferenc, hogy őket, mint későbben a müveit közép-osztályhoz tartozókat a társadalmi művelt érintkezés formáival megismertesse. Iskolánk joggal nevezhető a szegény tanulók iskolájának, de éppen ennélfogva tanulóink legnagyobb része olyan családi körből jő fel, melyben nem sajátíthatja el a müveit középosztály életében mindennapi érintkezési formákat. Váli Ferencnek egyik legfőbb gondja volt az, hogy tanítványait kipallérozza, az érdes modor-