Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1910

I. Váli Ferenc emlékezete. Emlékünnepély születésének 100-ik évfordulója alkalmából, 1910 szeptember 30-án

— 31 — tói megszabadítsa s a társadalmi jó modorhoz szoktassa. Nem szűnt meg figyelmeztetni tréfás célzásokkal vagy egyenes rámutatással egy-egy helytelen szokás elhagyására s megfelelő illendő szokás elsajátítására hivni fel tanítványait. S ha ilyenkor a mindennapi életből vett tanításait egy-egy tréfával fűszerezte, vagy egy-egy történelmi adomába burkolva adta elő, ez csak annál kedvesebb volt, mert így lett feledhetetlenné ránk nézve. Nemcsak a társadalmi műveltebb érintkezésben, hanem a szerénységben is példányképünk volt ő. Saját személyét soha nem tolta előtérbe s csak később tudtuk meg, hogy mi volt s mit tett Váli Ferenc. Hányszor elmondta csak azért, hogy bennünket nyelvtanulásra buzdítson, hogy Jókai Móric egy év alatt három idegen nyelvet tanult meg. De hogy erre a három idegen nyelvre ő tanította meg Jókai Móricot, arról soha egyetlen szóval sem emlékezett meg. Főiskolai könyvtárunknak egyik disze a Baldácsy-féle metszetgyűjtemény, melyben rövid idő múlva a közönség is gyönyörködhetik. E metszetgyiijteménynek, mint Baldácsy egyik legkedvesebb gyűjteményének főiskolánk részére történt ajándékozása, általában annak a viszonynak megteremtése, melynek eredményeként később báró Baldácsy nagy vagyonát protestáns közjótékonysági célokra hagyományozta, részben Váli Ferencre vihető vissza. De ő erről soha említést nem tett s csak később jutott tudomásunkra, hogy mit köszönhetünk neki e tekintetben éppen úgy, mint az iskola életének sok más vonatkozásában. A mai törtető korban, mely szeret meg nem levő érdemeket is fitogtatni, jól esik visszaemlékezni annak alakjára, ki a valóságos érdemeket is eltitkolni igyekezett. Ezek mellett a tulajdonságok mellett egyik jellegzetes tulajdonsága volt Váli Ferencnek a rendkívüli előzékenység. Külső kifejezésre jutott ez már abban is, hogy nem várta meg, inig mások köszönnek neki, hanem sietett előre üdvözölni a vele szemben jövőket. És pedig nem ismerve különbséget előkelőbb állású, vagy kevésbbé előkelő foglalkozású egyének között, nem ismerve különbséget az életben önálló munkás ember és az iskolában neveltetését nyerő tanuló között. Mindannyiban az Isten képét látta, melyet a nevelőnek meg kell becsülni, mert hiszen legmagasabb nevelői eszménye az Isten képének minél tökéletesebb módon megvalósítása az emberben. Ez a magas nevelői tulajdon abból a forrásból táplálkozott, amelyből egyedül nyerheti bőséges táplálékát, t. i. az ő nagy szivjóságából. Bizonyos mértékben elfogadhatjuk jellegzetesnek azokat a jélzőket, melyeket a tanulóifjúság ruház egyes tanáraira. Váli Ferencről az ifjúság mindig, mint „Váli bácsi"-ról emlékezett meg, jelezve ezzel is azt a viszonyt, amely közte és tanítványai között volt s amely sokkal inkább volt az apának fiához, a szerető rokonnak a fejlődő ifjú rokonhoz való viszonya, mint a tanárnak, mint puszta tanítónak a tanítványhoz, mint csupán csak tanulóhoz való viszonya. Minden egyes tanítványának jólétét szivén viselte és támogatásért soha neki sem fordult hozzá hiába. Iskolánk, mint föntebb is említettük, a szegény tanulók iskolája volt s