Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1910

I. Váli Ferenc emlékezete. Emlékünnepély születésének 100-ik évfordulója alkalmából, 1910 szeptember 30-án

— 29 — A sirnál dr. Antal Gábor püspök urunk, mint akadémiai tanár mondott búcsúztató beszédet, mondván : „A halál az enyészet munkája. De e koporsó azt mondja, hogy a halál nem rettenetes annak, aki társadalmi, családi, sőt a nemesebb sugallat kötelességeit is teljesítette. Adjon nyugalmat azon tudat, hogy az ifjú nemzedék a te példádból tanul szorgalmat, kitartást, önzetlenséget, hazaszeretetet, mely erényeknek példányképe valál, anélkül, hogy abból érdemet csináltál volna, mert ez nem fért meg egyszerű, szerény jellemeddel, melyhez, hogy hü maradhass, úgy akarta az isteni gondviselés, hogy előbb eltávozz az élők közül, mint 50 évi fáradozásod érdemeit tanítványaid s tisztelőid nyilvánosan elismerhették volna. Áldott legyen emléked". Áldott legyen emléke. Nyugvóhelyét síremlék jelöli, melyen Jókai Mór emléksorai olvashatók kőbevésve: Életét áldják mindazok, kiknek lelke világát kiosztá. Félszázad látta pályáján fáradni, ki nem fáradva. Istent, Hazát szeretni tanított. Hamvainak adjon boldog nyugalmat a haza, Lelkének örök dicsőséget a menny! c) Emlékezés Váli Ferencre. — A volt tanítványok nevében elmondta : dr. Antal Géza, theol. tanár, orsz. képviselő. — Mélyen tisztelt Ünneplő Közönség! Azon ezernyi ezer tanítványok között, kik Váli Ferenc lábánál ültek, nekem jutott a szerencse, hogy néhány szónyi megemlékezéssel visszaidézzem annak a férfiúnak emlékét, kinek kegyeletes ünnepélyére ma egybegyűltünk. Jól tudom, hogy nehéz feladat előtt állok, mert tökéletesen igaza van főtiszt, püspök úr azon mondásának, hogy Váli Ferencet érdeme szerint méltatni s őt igazán értékelni csak azok voltak képesek, kik őt személyesen ismerték s közvetlen közelből érezték szive melegét. Legilletékesebb Váli Ferenc méltatására az a mélyen tisztelt úrinő, ki benne nemcsak lelki, de testi atyját is tisztelhette, ki örökölte fényes lelki és szívbéli tulajdonságait s kinek megemlékezései és följegyzései — jól esik tudnom — fennmaradnak az irodalom számára. Illetékes Váli Ferenc méltatására főtiszt, püspök úr is, ki megható, mert meghatott beszédében állította elénk az ünnepelt férfiú alakját, mert ő nemcsak mint tanítvány, nemcsak mint családi életének naponként szemlélője, de mint másfél évtizeden keresztül tanártársa, mint segítőtársa, állandó figyelemmel kisérhette Váli Ferencnek működését az iskola körén belül és azon kivül. Én — fájdalom — nem tartozom azon szerencsések közé, kik Váli Ferencet hosszabban mégfigyelhették s állandóan közvetlen közelében lehettek volna. Tanári működésének utolsó két esztendejében voltam tanítványa, abban a két esztendőben, melyek az u. n. bölcsészeti szaknak is utolsó