Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1910

I. Váli Ferenc emlékezete. Emlékünnepély születésének 100-ik évfordulója alkalmából, 1910 szeptember 30-án

^ 28 — „De nemcsak együtt tanult, hanem egy szobában is lakott házának növendékeivel ; részt vett játékaikban, ostáblázott, sakkozott velük, — s mikor egészsége engedte — sétájukban is velük tartott. Mivel akkor még hire sem volt a korcsolyapályának, házikertje széles utait öntöztette, erős fagyok idején oly módon, hogy azok szép, sima jegén minden fiu ügyesen megtanulhatott korcsolyázni. Nyáron pedig a házának gyümölcsös kertjén keresztül folyó kis Tapolca patakban tanította meg úszni növendékeit, kiknek minden idejét úgy igyekezett beosztani, hogy a kellemes — de egyszersmind — hasznos szórakozás mellett, ne juthasson eszükbe olyan szórakozásokra vágyakozni, ami testnek, léleknek egyaránt kárára válhatnék." így tanította Váli Ferenc növendékeit a saját családja körében is fáradhatlanul, lelkesedésből, mint ezen Jókai nyelvezettel megirt idézett sorok is tanúsítják. De az isteni gondviselés bár az ő szeretetét végtelennek, drága életét azonban végesnek teremtette, mert 1882 december 13-án megszűnt dobogni az a jó sziv, mely oly sok szép és nemes ügyért tudott fölhevülni. Azonban megméretett és hiánynélkülinek találtatott. Ravatalánál, akik megjelentek, elmondhatták, hogy az Istennek híí szolgája volt, a reá bizott talentumokkal becsületesen sáfárkodott, az embereknek igaz barátja volt, aki csak hozzáfért, mindenki kapott abból a nagy szeretetből, ami őt oly kiváló emberré tette. Gyászjelentést családja részéről neje Váli Ferencné született ásvai Jókay Eszter, és leánya özv. Peti Józsefné született Váli Mari és a rokonság nevében adták ki. Meghalt életének 73-ik, boldog házasságának 44-ik és tanárkodásának 53-ik évében, 13 napi szenvedés után agyszélhüdésben. Temetése december 16-án d. e. 10 órakor volt. Koporsójára koszorút helyeztek a főiskola tanári kara, a főiskola alkotó részeinek ifjúsága, mindenik külön, a hittani, jogi, bölcsészeti, képezdei és gimnáziumi ifjúság. A bölcsészeti ifjúságnak ez volt utolsó önálló szereplése, mert már a következő tanévben beleolvadt, mint VII., VIII. oszt. a teljes gimnáziumba. Koszorút tettek még koporsójára a polgári leányiskola feledhetetlen elnöküknek és Pápa város előkelő társadalmának igen sok családja. A Pápai Lapok tudósítója a gyászmenetről így ir: „Ott láttuk Jókai Mórt, koszorús Írónkat, Hegedűs Sándort, László József főiskolai gondnokot, a tanári kart, a főiskolai ifjúságot, a városi képviselőtestületet, a nőegylet küldöttségét, uradalmi és honvédtiszteket, bírói, ügyvédi és orvosi kart". Gyászbeszédet a háznál Kis Gábor lelkész mondott, mely beszédnek legszebb része ez: A név, mely e gyászravatalra írva van, mely itt dobogni megszűnt, mely itt beroskadt, nem a hétköznapiságnak volt porszeme; a férfi, ki előttünk nyugszik, teljes részt vett társadalmunk azon háztartásában, melynek emberfajunk nemesebb ügyeinek diadalát köszönheti, ő nem nélkülözhető, de teher-emelő oszlopa volt azon épületnek, ahol a magasabb hevülettel lángoló lelkek a földiség porával égiekre hivatottságuk palástját beszennyezni nem engedik".