Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1910

I. Váli Ferenc emlékezete. Emlékünnepély születésének 100-ik évfordulója alkalmából, 1910 szeptember 30-án

— 19 — az, akinek neje és gyermeke, egész családja, rokonai és jó ismerősei mind ott vannak a körülkerített várban és városban, akiknek drága életéért aggódó lélekkel, erős honfiúi elhatározással kellett megállani helyét a vár sánczaiban, ahová föllebvalója állította. Ezt ő könnyen tehette, hisz az egész családot a hazafias lelkesedéssel párosult szigorú kötelesség érzete hatotta át. Kedves volt tanítványa és sógora, Jókai Mór, a már hírneves ifjú költő, ott van a márciusi ifjak között, nevét a legelsőkkel együtt emlegetik: Petőfi, Jókai Vasvári vezetése alatt vívják ki a sajtószabadságot. De a magyar szabadság elveszett. Dicsőséges harcainknak vége a gyászos világosi fegyverletétel. A vitéz magyar honvédek, tüzérek és huszárok oroszlán módra harcoltak; de hiába, legyőzte a külerő és túlerő. Utoljára maradt Komárom a harcolók között; de amikor már minden elveszett 1849 augusztus 13-án, ő is megadta magát, október 2—5-ig harcosainak szabad elmenetelét kötve ki. Váli Ferenc ott maradhatott volna, mint komáromi lakos; de mennie kellett, mert hivta a kötelesség, mint a pápai főiskola megválasztott tanárának el kellett foglalnia új állomáshelyét. A régi görög és római hajdankorban, a mithosok korában, az istenek különös kegyeltjei sem mutathatnak fel lefolyásában szebb, nagyszerű eseményekben változatosabb és eredményében szerencsésebb életet, mint amilyen Váli Ferencé volt. Élete szép volt, mert simán, megrázkódtatások nélkül folyt le, változatosan nagyszerű, mert nagy országos eseményekkel volt összekötve és szerencsés volt, mert amikor a nemzet legjobbjai üldözött vadként bujdostak az erdők vadonjaiban, vagy a külföld társadalmának ismeretlen néptengerében, addig őt az anyaiskola várta, hogy elfoglalja a népnevelés diszes kathedráját, hol régi jó barátai, a főiskolának érdemes tanárai fogadták őszinte szeretettel, kipróbált bajtársi hűséggel. Kell-e ennél szerencsésebb élet és mégis volt-e akkor Válinál boldogtalanabb ember, mikor mindent összedőlni látott, amiért küzdött, lelkesedett és munkálkodott, az ő hazafiasan érző szive bizonyosan legjobban érezte a megrendítő nagy nemzeti csapást a saját legközelebbi környezetében, midőn a legválságosabb időben kellett ott hagynia Komáromot, az azelőtt oly vidám, élénk, most romjaiban füstölgő, honfiúi fájdalmában zokogó várost a bizonytalan jövő előtt álló kollégiumával együtt. 1849 őszén már Pápán van és elfoglalván neveléstani tanszékét, mint a főiskolai tanács tagja, hathatós segítőtársa lesz a főiskola vezetésében a pápai Eőri Szabó János és Gábor vezetése alatt oly tevékenyen működő régebbi tanároknak, Tarczy Lajosnak és Bocsor Istvánnak, Kerkapolynak. Ők képezték az újabb megpróbáltatásokon keresztül ment kerületi főiskolának erős és biztos tengelyét, mert mig a szintén igen kiváló egyházi férfiak, mint Széki Béla és Liszkai József csak kisebb-nagyobb megszakításokkal, rövidebb ideig állottak a főiskola szolgálatában, addig e három, kizárólag tanügyi férfiú, a nagy Mándi Márton Istvánnak kiválasztott volt tanítványai, hivatásuknak és megbízatásuknak megfelelve helyöket véges-végig hiven megállották. Békés egyetértésben működtek a helyi igazgató-tanácsnak oly sok időn át vezető 2*