Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1909
VI. Theologiai akadémia
- 92 — E helyen említem meg, hogy önképzőkörünk az idén is egy minden pontjában kiválóan sikerült hangversenyt rendezett szokatlan nagy számú közönség jelenlétében, melyből önképzőkörünk pénztára jó összeggel gyarapodott. Hálás köszönetet mondunk női és férfi szereplőinknek, továbbá kedves tanárunknak Németh István úrnak, aki időt és fáradságot nem kiméivé, mint a hangverseny diszelnöke, minden tehetségével rajta volt, hogy szép anyagi és főleg erkölcsi sikert érhettünk el. A kör könyvtárát adományaikkal gyarapították: Dr. Antal Géza, aki dr. August Neander: Allgemeine Geschichte der christlichen Religion und Kirche 10 kötetét; és a Dunántuli Prot. Lap 13. évfolyamát; Csizmadia Lajos, aki az Ótestámentom próba revideált kiadását és a Magyar Ref. egyház 1891. évi egyetemes zsinatának naplóját; dr. Kóródi Simon, aki Katona Iván egy verskötetét ajándékozta körünknek. Fogadják e helyen is a kör hálás köszönetét. Dr. Darányi Ignác úr, mint már évek óta, úgy az idén is 60 koronát volt szives adományozni pályamunkák jutalmazására. Fogadja érte hálás köszönetünket. Járatta a kör a következő lapokat: Prot. Egyházi és Isk. Lap, Debreceni Prot. Lap, Sárospataki Ref. Lapok, Református Szemle, Ker. Evangyélista, Olajág, Mustármag, Szövétnek, Közlöny, Lelkészegyesület, Theologiai Szaklap, Ébresztő, Diákvilág. Mint alapító tag kapta a Protestáns Szemlét, ingyen kapta a Dunántúli Prot. Lapot. Pályatételekül a kör a következő kérdéseket tűzte ki: 1. Rendszeres theologiából: A symbolikus iratok jelentősége a református egyház hittanában. Jutalma 40 korona. Pályamunka nem érkezett be. 2. Történeti theologiából: A magyar hitvitázó irodalom a XVII. században. Jutalma: 60 korona. Beérkezett egy pályamunka, mely a dijat megnyerte. Szerzője: Cseresnyés Sándor II. é. pn. 3. Gyakorlati theologiából: A vasárnap megszentelésének jelentősége fizikai és valláserkölcsi szempontból. Jutalma: 40 korona. Beérkezett egy pályamunka. A dijat megnyerte. Szerzője Vass Vince I. é. pn. 4. Prédikáció irandó: Rom. levél XII. rész 2. v. alapján. Jutalma 20. Beérkezett két munka. A dijat a 2-ik számú munka nyerte, melynek szerzője Fazekas Mihály IV. é. pn. 5. bibliamagyarázat: Máté XXI. 23—32. v. Jutalma 15 korona. Beérkezett egy munka, mely a dijat megnyerte. Szerzője Fazekas Mihály IV. é. pn. 6. Évzáró ima. Jutalma 10 korona. Beérkezett két munka; a dijat a 2-ik számú nyerte, melynek szerzője László Dávid III. é. pn. Rögtönzött vitaversenygyülést tartott körünk 1910 márc. 10-én azon felvetett kérdés felett, hogy a lelkész spontán, vagy pedig meghívás utján látogassa-e gyülekezete tagjait. Rápolthy László az önként, Balog Imre a meghívás utján való látogatás mellett foglalt állást. Mindkét vitatkozót ügyességéért megdicsérte a kör. Az előkészületi vitaversenygyülést 1910 május 4-én tartotta meg körünk azon kérdésről, hogy „Szükségesek-e az egyesületek a gyülekezetben a pre-