Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1909
VI. Theologiai akadémia
sbiteri rendszer mellett. A kérdés igenleges oldalát László Dávid, a nemleges oldalát pedig Pető Sándor vitatta. A dijat, 20 koronát szótöbbséggel László Dávid nyerte el. A versenyszónoklati gyűlés tárgyául Bersier Igéretfölde cimü beszéde volt kitűzve. A kör tagjainak szavazattöbbségével az 5 pályázó közül az I-ső dijat, 30 koronát Fazekas Mihály IV., a II-ikat Marcsa Sándor III. é. th. nyerte el. Az évzáró diszgyülés junius 20-án volt. E száraz adatok megmondják, hogy ha nem is úgy, mint kellett volna, de munkálkodtunk. A munka a mienk volt, de a segítség és erő Istentől jött. Szálljon azért buzgó hála és köszönet sziveinkből a mi jóságos Istenünkhöz, aki áldó kegyelmét nem vonta és nem vonja meg tőlünk soha. b) Evangéliomi Keresztyén Diákszövetség. Az Ev. Ker. Diákszövetség 1909 szeptember havában alakult meg, amidőn megjelent a theol. ifjúság között Victor János, a magyar Diákszövetség utazó titkára. A múlt évek gyakorlatának mellőzésével ez évben nem alakult meg szervezett egyesületté, hanem e helyett bibliatanulmányozó köröket,alakított. Öt bibliatanulmányozó kör alakult egyenként 6—7 taggal s élükön egyegy vezetővel. Vezetők voltak: Balogh Imre IV. é. pn., Fazekas Mihály IV. é. pn., Konta Károly IV. é. pn., Szűcs Ferenc IV. é. pn. és Kovács József III. é. pn. Évközben 3 vezető távozása folytán 4 kör működött s új vezetők voltak: Herczegh Lajos IV. é. pn., László Dávid III. é. pn. és Ruzsás Dezső I. é. papnövendék. A bibliatanulmányozó körök levelezője Fazekas Mihály IV. é. pn. volt, ki az utazó titkárral közvetítette az összeköttetést s időnként a körök hivatalos lapjába, a Diákvilág-ba jelentést küldött a körök állapotáról, előhaladásáról s általában működéséről. A bibliatanulmányozó órák lefolyása a következő volt: ének, ima, melyet vagy a vezető, vagy a vezető felszólítására valamelyik tag mondott. Ezután következett az összejövetel legfontosabb része : a Szentírás olvasása ; a bibliából felvett tanulmányozandó rész verseit felváltva olvasták a tagok minden összejövetel alkalmával. A fölolvasott rész fontosabb helyeire azután a vezető röviden rámutatott s ekkor eszmecsere indult meg a fölolvasott rész felett. Itt megjegyezzük, hogy a bibliatanulmányozó körök célja nem a biblia tudományos tanulmányozása, mert hiszen ez a theol. tanulmányok körében úgyis bentfoglaltatik, hanem tanulmányozása a Szentírásnak a hitélet erősítésére, a Krisztusnak, mint Megváltónak teljes megismerése szempontjából s a végcél az, hogy a bibliatanulmányozó reális életközösségbe