Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1909

II. A nemzeti elem az Árpádok művelődésében és iskolázásában. Irta Acsay Ferenc

IL p A nemzeti elem az Árpádok művelődésében és iskolázásában. 1 Irta: Acsay Ferenc. I. A vezérek korának műveltségi vázlata. A pogány műveltség adatai, a külföldi krónikák. A hadi szervezel, pompaszeretelük és szel­lemi kiválóságuk. Tapogatódzás a szellemi élet rajzában. Az ősi műveltség alapja: nép­költészet, — ennek nyomai; a nyelv, ennek kultúrtörténeti jelentősége. A pogánykori nyelv fejlettsége, Horváth Mihály és Kerékgyártó véleménye. Az ősi irás és ennek emlékei. A vándorlás alatti művelődés. Ős vallás és az új vallásokkal való érintkezés. A magyar és az európai egykorú művelődés. A szellemi élet nyomai, ennek eszközlői: a táltosok. Az új haza befolyása a régi műveltségre; az ősi szervezet és a keresztyénség. A magyar vezérek korának műveltségi állapotáról kell mindenekelőtt röviden, világos képben megemlékeznünk. Általános panasza történetbuvárainknak, hogy a magyar nemzet őstör­ténetére kevés emlékünk vet fényt. 2 És bár annyian próbálkoztak már e kor­szak képének a megrajzolásával, mégis a kézzelfogható nagyon kevés. Hazai krónikásaink ritkán, egyáltalán alig emlékeznek meg az őskor szellemi és anyagi műveltségéről. 1 Részlet szerzőnek ily cimen készülő munkájából. „Oly meddők az ide szolgáló irott emlékeink az Árpádok századaiból, — mondja Vass József, — hogy csodálnia kell az olvasónak, hogyan sikerülhetett ennyi apró, szaka­dozott s vékony adatszálakból csak ily terjedelmű szövedéket is összeállítanunk." Hazai és külföldi iskolázás az Árpád-korszak alatt, 1862. VIII. 1. Akad. kiad. — „Ha az ide irányuló egykorú emlékeket vizsga szemmel lapozzuk, egyetlen adat sem tűnik föl előttünk, mely tüzetesen a magyar őskor szellemképző intézeteire vonatkoznék." Vass J. i. m. 13. 1. — Kerékgyártó is hasonlóképen panaszkodik, hogy „a magyar vezérek korának mívelődés tekintetben kimerítő és hiteles rajza csak úgy lehet reménylhető, ha olyan, hitelt érdemlő történelmi kútfőkkel rendelkezhetnének, melyek a magyar állam és nemzet akkori állapota teljes előadásához elég statisztikai és politikai adatokat, s általában a mívelődésre vonat­kozó tényeket tartalmaznának. Azonban, fájdalommal kell bevallanunk, hogy históriánk egyik időszakában sem szenvedünk oly nagy szükséget történeti forrásokban, mint épen a vezérek korában". Magyar, műv. tört. Pest, 1859. I. 3. 1. V. ö. u. o. 6. 1. Majd később is fájdalommal látja, hogy e korszak teljes hű képét adni nem lehet. — „A vezérek korából

Next

/
Thumbnails
Contents