Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1908

III. Az idill eredete és fejlődése. Irta Futó Jenő főgimn. tanár

- 78 helyett, akit már a vesztőhelyre hurcolnak, itt azonban kitűnik, hogy nem Silvio, hanem Mirtillo a főpap fia. S miután egy jós felvilágosítja a főpapot arról, hogy az istenek nem kívánják Mirtillo halálát, nem szenved martirhaiáit, megmarad életben s övé lesz Amaryllis. Silvio is szerelmes lesz később; vadászat közben megsebzi a szép Dalinda nimfát, akit később megszeret s nejévé tesz. A szerelmes párok nászt ülnek s Corisca megbűnhődik ármánykodásáért. A darab cselekvényének némely motívuma itt is antik eredetre vezethető vissza. A szerető érzéketlensége, ridegsége eleinte, a versenytársak fellépése, némely szereplőnek a neve az antik idilleket juttatják eszünkbe. Az érzelemben, amely benne kifejezésre jut, a szentimentalizmus még inkább túlsúlyra emelkedik, mint Tasso Amintájában, bizonyos affektáltság érezhető benne, amely idővel általánossá lesz. A cselekvény kettős, de azért kerek és világos. Radó ebben is ugyanazt kifogásolja, amit az Amintáéban : „hogy feldolgozása csöppet sem drámai, hanem inkább lirikus és epikus. Itt is jó formán a cselekvény egyetlen mozzanatát sem látjuk, hanem mindent csak mások elbeszéléséből hallunk meg".

1 Az olasz idiliirodalom következő, nem kiválóság, hanem jellemzetesség tekintetében nevezetes korát az árkádisták művei képezik. A név hallattára hajlandó az ember azt hinni, hogy e társaság tagjai egyebet sem csináltak, mint idillt költöttek. Igaz! Hiszen láttuk, hogy az volt a legfőbb céljuk, hogy mindenben, amiben csak lehet, a pásztorok szokását kövessék, hogy költeményeikben is a képeket, tárgyakat s hasonlatokat a pásztorok életéből merítsék, s e buzgó törekvés ellenére mégis azt lehet mondani, hogy az olasz idiliirodalom alig köszön nekik valamit. Mit csináltak akkor ezek az akadémikusok? mit költöttek ? Készítettek Ízléstelen, érzékenykedő, édeskés s olyan erőszakos, mondva csinált költeményeket, mint amilyen erőszakos, mondva csinált paragrafus tűzte ki elébük ezt cél gyanánt. S hogy milyenek lehettek ezek a költemények, erről is fogalmat alkothatunk magunknak az árkádista Zappi egyik költeményéből: „Hajnal felé álmodtam, s úgy rémlett nekem, mintha átváltoztam volna kis kutyuskává; azt álmodtam, hogy nyakam körött szép láncot hordok és keblem közepén hószínű csíkot. Egy réten voltam, a hol nimfák válogatott karában Cloris is ült; én benne, ő én bennem gyönyörködött. S így szólt: „Szaladj, Lesbino" ; s én szaladtam. Folytatta: „Hol hagytad az én Tirsisemet, a te Tirsisedet ? Hova ment ? Mit csinál ? Mit csinálsz te ?" Én ugatva jártam körülötte és azt akartam mondani: Én vagyok. Ő ekkor ölébe vett, én két lábra álltam, ő szép ajkát az enyém felé közelítette, s mikor meg akart csókolni, felébredtem!"

2 íme itt egy árkádista idill! S a többiek is jobbára ilyen ízléstelenségek, ilyen mesterkélt költemények, amelyekben az érzelemnek olyan túltengése nyer 1 L. Radó: id. mű I. kötet, 486. I. 2 L. Radó: id. mű II. kötet, 83—84. 1.