Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1908

III. Az idill eredete és fejlődése. Irta Futó Jenő főgimn. tanár

— 77 — Az ifjak szerelmi ostromának sikerét rendszerint versenytársak fellépése veszélyezteti, teszi kétségessé; Theokritosnál Aeschinest Lykos, Tassonál Amintát a szatir teszi féltékennyé. Azt is tapasztaltuk már a régieknél, különösen Vergiliusnál, hogy szívesen öltöztetik koruk nagyjait, vagy ismerőseiket pásztorálarcokba ; az Aminta is allegorikus munka, Dafne, Silvia, Tirsis, Aminta „csak pásztorköntösbe bújtatott udvarhölgyek s leventék"

1 — mondja Radó — nevük is a régi pásztorok naptárából került ki. S amint Theokritos egyik idilljében Ptolemäust, Vergilius Augustust magasztalja, azonképen dicsőíti Tasso Amintájábán Alfons herceget, az ő nagy pártfogóját. Antik motívumokon épül ugyan fel a darab, a régiektől való függés szemmel látható benne, az Aminta azért mégis sikerült alkotás abban a korban. Az érzelem, amely benne kifejezésre jut, a naiv és szentimentális elem vegyülékét mutatja épen úgy, mint a kor többi sikerültebb idillje. Hogy a szentimentálizmusnak oly nagy szerep jut benne, az akkori kor műveltségéből önként értetődik ; az emberiség már messze eltávolodik ekkor a naiv ősállapottól s e szellemi magaslatról nehéz lett volna visszaszállni a naiv ősállapotba s nem is nyújtott volna az akkori közönségnek semmi élvezetet. S az Aminta épen azért, mert benne a korhangulat nyert kifejezést, részesült oly nagy közkedveltségben s azért sikerült, mert alkalmasabb formát nem is találhatott volna Tasso lelke előtárására, amely hajlott az idilli felé. Radó egyedüli hibájának azt hozza fel, „hogy mi a cselekvénynek egyetlen egy mozzanatát sem látjuk, hanem csak mások elbeszéléseiből halljuk meg. így a darab inkább csak szép epikus részletek és még szebb lírai epedések és ömlengések sorozata, semmint színdarab. De ez elbeszélések, ez érzelem-festések az olasz költői nyelv egyik legnagyobb művészének alkotásai közt is kimagaslanak".

2 Tasso Amintája után Guarini „Pastor Fido"-jának megjelenéséig az olasz idillirodalomban semmi nevezetes nem történt, e darab azonban előre leköti figyelmünket nemcsak azért, mert azt mondják róla, hogy az Aminta hatása alatt keletkezett s húsz évig készült, hanem azért is, mert jó ideig jobbnak vélték az Amintánál s nemcsak az olasz-, hanem a világirodalomban is igen fontos szerepet játszik. E darab is szinmü, pásztorjáték, felvonásokra s jelenetekre oszlik; a cselekvény menete kettős, tartalma a következő. Montano, Diana papja, eljegyzi fiát Amaryllissel. Silvio, a fiú, azonban hallani sem akar a szerelemről, űzi tovább szenvedélyét, a vadászatot s Amaryllis sem őt szereti, hanem Mirtillot; iránta való szerelmét azoban nem meri megvallani, mert ez esetben halállal bűnhődne hűtlenségéért az ország törvényei értelmében. De Mirtillot más is szereti: Corisca, s ez addig ármánykodik Amaryllis s Mirtillo ellen, míg egyszer sikerül neki őket egy barlangban meglepetni, ahová őket korántsem a szerelem, hanem a véletlen vitte. A látszat azonban az előbbi mellett bizonyít s a leányt halálra Ítélik. Mirtillo kész éltét feláldozni a leány 1 L. Radó: id. mű I. kötet 449 I. 2 L. ugyanott