Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1908

III. Az idill eredete és fejlődése. Irta Futó Jenő főgimn. tanár

— 73 — Krisztina királynő poétái tehát társaságot alapítanak a megromlott irodalmi izlés megjavítására s bár e céljukat el nem érték, maga a történeti tény épen amellett bizonyít, amire fel akartuk hozni. Sőt ugyanerre vonatkozólag Radó még egy másik adattal is szolgál, amely — úgy látszik — önálló felfedezése, amennyiben róla úgy beszél, mint „amiről az olasz irodalomtörténetirók sem látszanak tudomással birni".

1 Eszerint jóval az említett „Árkádia" megalapítása előtt volt már ily „pásztor-akadémia" Floreneben 1590-től fogva, tehát épen száz évvel előbb. E társaság Radó feljegyzése szerint „Pastori Antellesi" név alatt gyűlt össze, s az összejövetelek alkalmával ők is szavaltak egymásnak s végűi jól mulattak. Nekik is pásztornevük volt s volt törvénykönyvük is, amely egy híres jogtudós munkája; ennek 8. fejezete fejezi ki legvilágosabban az egész kör hivatását s célját, amely szerint: „In coetu et rebus arcadicis pastoribus mos perpetuo, in carminibus autem et orationibus, quantum res fert, adhibetur". Tehát ő náluk is az volt a fő, hogy a társaság minden tettében, dolgában a régi pásztorokra emlékeztessen vissza. Nemcsak nevüket kellett a régi pásztorok kalendáriumából megválasztani, hanem verseik tárgyát, képeit, hasonlatait is lehetőleg a pásztorélet köréből kellett meríteni. Ezeket tudva, méltán csodálkozhatunk azon, hogy e társaság ily különös elvek mellett is oly óriási hatást tudott elérni, hogy jóidéig irányította az olasz irodalmat, hogy hatása a világirodalomra is kiterjedt, hogy tagjai száma 1300-ra ment s hogy még máig is fentáll, „mint a római társadalom pápapárti kisebbségének jelentéktelen gyülekezete, — úgymond Radó — a mely megelégszik azzal, hogy telente néhány felolvasó estélyen szórakoztatja tagjait és az esetleg meghívott idegeneket".

2 E történeti adatok fényesen igazolják ama kijelentésünket, hogy az olasz nép Árkádia iránt mindenkor lelkesedett s híven ápolta e theokritos-vergiliusi hagyatékot. Ne vegyük rossz néven e körök tagjaitól, hogy az ő édeskés idilljeiket a theokritosi idill hü utánzatának tartották, inkább mint önmaguk iránt való hiú behizelgést fogjuk fel s mérlegeljük. Az olasz idillirodalmat úgysem ők alkotják, sőt abban közűlök csakis azok méltók említésre, akik a kör ferde irányát felismerték s otthagyták. Az Árkádia tagjainál sokkal előbb voltak már művelői az olasz idillnek. Petrarca tizenkét idilljével jóval elébb tűnik fel, mint az árkádisták mézédes költeményeikkel. Teljesen Vergilius nyomdokait követi, az allegoriai irány híve, az allegória azonban nála oly sűrű burkot alkot, hogy alig lehet megtudni, hogy mi lappang alatta. Radó igen eklatáns példát hoz fel erre. Az egyik idilljét, „melyben öccse, Gerhardus szerepel, — úgymond — ez maga sem bírta megérteni és bizonnyal nagyot bámult, midőn a költő megfejtette neki amaz idill talányait".

3 Többi idilljei is leginkább oly dolgokról szólnak, 1 L. Radó: id. mű II. kötet 77. 1. 2 L. Radó : id. mű II. kötet 77—79. I. 3 L. Radó: id. mű I. kötet 173. 1.