Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1908

III. Az idill eredete és fejlődése. Irta Futó Jenő főgimn. tanár

— 62 — mutatja, kiválóan az életet ábrázolta; ennek egyik mellékfaja volt a bukolikus mimusz, amely pedig különösen a falusi, vagy a mezőn lakó emberek életét szerette ábrázolni, amely ábrázolásokban azonban igen erős reálizmus uralkodott. „Ebből indult ki Theokritos — úgymond Reich — azonban ugyanakkor egy nagyszerű találmányt hozott létre. Ahelyett, hogy a falusi népet s a falusi életet a maga alacsonyságában s piszkában iróniával s szívhidegséggel ábrázolta volna, amint ez tulajdonképen van, elkezdi az emberiséget lelkesíteni az egyszerű s természetes iránt ezen alacsony viszonyok közepette; el kezd rajongani a természetért s ama paradicsomot, amelybe a túlmüvelt, túlizgatott, túltelített (übersättigt) emberiség ismét és ismét menekülhet, már akkor felfedezte".

1 Theokritos tehát teljesen mimuszi alapon indúl; költeményeinek anyaga megegyezik a bukolikus mimusz anyagával, alakja, szerkezete amannak alakjával s szerkezetével. így ha az ő műveinek anyagát, alakját, szerkezetét tekintjük, ő nem idillköltő, hanem mimuszíró s ő „eleitől fogva — úgymond Reich — annak érezte magát, mint az élet ábrázolója, mint biologus".

2 S ennek tekinti őt mindenki, aki nem fogadja el Schillernek amaz álláspontját, hogy az idill jellemét egyedül az érzelem teszi. Mi azonban ezt helyezzük benne legelőre s ezért mi őt idillköltőnek tekintjük, mert az ő műveiben megnyilvánulva látjuk azt az érzelmet, amelyet idillinek nevezünk. S hogy mennyire igaza van Reichnak, amidőn azt mondja, hogy Theokritos elejétől fogva mimuszirónak érezte magát, mint az élet ábrázolója, mint biologus, akkor látjuk be igazán, ha az ő költeményeit összehasonlítjuk a mimuszokkal, mert azok közül nem is egyet lehet, azaz kell felfogásunk szerint kivenni az idillek közül s a legreálisabb mimuszok közé sorolni. Vegyük tehát Theokritos költeményeit boncolás alá, vessük össze ezeknek elemeit a mimuszokéval s szemléljük a kettő között levő különbséget, amely a fejlődést, az átmenetet mutatja. S hogy e fejtegetésünk zilált, zavaros ne legyen, előbb a két műfaj alakjára vonatkozó dolgokat vetjük össze, azután a tartalmukra vonatkozókat, mint amilyen szempontokból lehet ítélni hitünk szerint bármely műfaj fejlődése felett. Ami a külsőt, az alakot, a szerkezetet illeti, megtartja az idill a mimusz drámai alapformáját, a dialogot s a váltakozó éneket; tehát a dalverseny is alapjában mimuszi eredetre vall. Felvonásokról, jelenetekről azonban — Reich ugyanis ilyen mimuszukról is beszél — az idillben szó nem lehet. Nem azt akarjuk ez által mondani, hogy Theokritos idilljeinek oly sovány cselekvénye volna, hogy azokból akarva sem lehetett volna felvonásokra, jelenetekre felosztott mimuszt alkotni; Theokritos a cselekvény elevenségét szereplő személyeinek szájába adott párbeszédekben mutatja ki, amelyek többnyire gyors drámai haladásról, változatosságról, fordulatokról tanúskodnak. Ekla1 L. Reich : id. mű : i. bd. 11. teil. 884. 1. 2 L. az első jegyzet jelölte helyet.