Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1908

III. Az idill eredete és fejlődése. Irta Futó Jenő főgimn. tanár

— 57 — alatt azonban a szó nem modern értelmében vett jelentését kell értenünk^ hanem olyan fokát, amely még a szennytől, a piszoktól sem riad vissza. Már a mimusz legelső faja: a mimikus tánc egészen reális. „Mindenféle emberek s állatok — úgymond Reich — úgy, amint a primitiv ember tekinti azokat, megdöbbentő hűséggel s reálitással vannak benne ábrázolva."

1 S ez a mimikus tánc még ma is megvan, utazók értesítenek lételükről, akik csodálkozással beszélnek ezen ábrázolások reálizmusáról s naturálizmusáról, amelyek jellemzetes szavak hozzáfűzése folytán a mimuszhoz képeznek átmeneti fokot. Ha a mimikus tánc bizonyos cselekvényt fejez ki s cselekvő személyekre emlékeztet, pantomimusszá válik s ha a mimikus tánc beszéddel vagy énekkel van összekötve, egy oly műfaj lesz belőle, amelyben a uí^aig ßiov élesen kidomborodik, míg a cselekvény, mint olyan s nevezetesen az, ami drámai jelentőségét teszi: az egység, az összefüggés még háttérbe szorúl s amelyet manapság is a régiek által használt mimusz névvel illetünk.

2 Vizsgáljuk kissé közelebbről, hogy mi volt ezeknek a mimuszoknak a tárgya? Röviden s találóan felelünk meg e kérdésre, ha azt mondjuk, hogy sok ostobaság. A vándor bűvészek alacsony tréfáitól s gimnasztikai mutatványaitól kezdve fel egészen az alexandriai-római kor magasabb komédiáival rokon mimuszdrámáinak tárgyáig minden, ami azokban bennfoglaltatik: tárgya volt a mimusznak.

3 E szerint tehát bűvészkedés, gimnasztikai mutatványok, az élet undorító piszka, mindenféle köznapi dolog kedvenc tárgya a mimusznak. Az anyós tipikus mimuszi alak; egyszer a vő kedvelője, máskor gyötrelme.

4 A szerelem olyan példái, amelyekről alig volna szabad beszélni, szintén színre kerülnek. Undok szavak, kifejezések s testmozdulatok egészen közönségesek a mimuszban. Megrohanják benne a társadalmi élet nagyjait, kiválóit, akik ellen a polgári életben küzdenek s mivel ott le nem győzhetik, felviszik a színpadra s legyőzik ott az által, hogy kigúnyolják s így igyekeznek maguknak elégtételt szerezni. Legelkeseredettebben azonban mégis a keresztyénség ellen harcoltak s ezek dogmáit különös előszeretettel használták fel a paródizálásra. A mimusz épen úgy, mint a modern dráma, felvonásokból, jelenetekből állott. Némelyikben igen sok a szereplő, de mindben van általában annyi, amennyit a cselekvény terjedelme megkövetel, tehát épen úgy, mint a modern drámában. Az előadás a közönség óriási derültsége, hangos kacagása között ment végbe. Hogyan ? Hiszen ezeknek a drámáknak tragikus intenciójuk folytán tragédiáknak s nem bohózatoknak kellene lenni! Honnan van akkor az általános derültség ? Onnan, hogy a főszereplő a bolond! Rendszerint simára borotvált koponyával s holdvilág pofával jelenik meg s a derültséget nem1 L. Reich: id. mű: I. bd. 1. teil. 25. 1. 2 L. W. Wundt: Völkerpsichologie. Leipzig. 1905. 11. bd. 1. teil. 464. 1. 3 L. W. Wundt: id. mű: II. bd. 1. teil. 464. 1. * L. Reich: id. mű: 1. bd. 1 teil. 120. 1.