Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1908

III. Az idill eredete és fejlődése. Irta Futó Jenő főgimn. tanár

— 56 — elismeri nemcsak a „mimetikai" idillek, hanem a pásztoridillek mimuszi elemeit is s elismeri a Sophron s általában a mimusz hatását Theokritos idilljeire. A fentiek után figyelmünk önkénytelenül a mimuszra irányúi s most már elérkezettnek látjuk az időt arra, hogy megismerkedjünk vele, nemcsak azért, mert szükségesnek látjuk célunk elérése érdekében, hanem azért is, mert a magyar tudományos világ a mimuszról keveset látszik tudni, azt tartva szem előtt, hogy Reich mily sok újdonságot mond el róla. Mindazt, amit mi ití a mimuszról elmondunk, bárki sokkal jobban megtalálja Reich emiitett müvében s a mi célunk itt nem is az s nem is lehet az, hogy a mimuszt megismertessük részletesen ama mü alapján, hanem az, hQgy általános képet nyerjünk róla s hogy bebizonyítva lássuk amaz állításunkat, hogy az anyag, a forma egyezése, azaz hasonlósága, sőt még több tekintetben a szerkezet hasonlósága ellenére sem lehet az idillt a mimusz egyenes leszármazottjának tekinteni, hanem egy egészen más irányú műfajnak, amelynek legrégibb emlékei látszólag, sőt kimutathatólag a mimuszból fejlődtek ugyan, azonban a bennök kifejezésre jutó érzelem, amely az idillben fő, amelytől az egésznek a jelleme függ, előbb más formában is nyilatkozhatott, nem lehetett szükségképen mindig a mimuszhoz kötve. A mimuszi anyag s alak esetleg csak tetszetős, alkalmas volt Theokritos előtt az idilli érzelem kifejezésére, hisz' a költészetnek ez a faja előtte, sőt még az ő idejében is virágzott. A mimusznak egyetlen görög definícióját Diomedesnek „De Poematibus" cimü cikkében találni, amely a következő: „Mimus est sermonis cuius libet (et) motus sine reverentia, vei factorum et turpium cum lascivia imitatio; a Graecis ita definitus: fü[J,óg sarív u/u^ov.g ßiov %a ve avyyíS'/coqr^éva '/.at aavyy/oo^n: TteQiéyjov",

1 vagyis lényege ezen meghatározásnak az, hogy a mimusz nem egyéb, mint az életnek olyan utánzása, amely feltünteti (vagy magában foglalja) úgy a megengedett, mint a meg nem engedett dolgokat. Ez a meghatározás ugyan meglehetős rövid, de azért nagyjában benne van minden szükséges elem, ha általánosságba burkolva is. Igaza van Diomedesnek, amidőn azt állítja, hogy a mimuszban sok az esztétikailag áavyywQijua elem. Maga a talaj, amelyből nedvét, táplálékát szívja, nem sok ideálizmust rejt magában. A mimusz ugyanis a nép alacsonyabb rétegeiből indúl ki, tehát oly helyről, amelynek emberei kemény munka árán szerzik meg a mindennapi kenyeret, akiknek praktikus szemekkel kell tekinteni az életet, ha boldogúlni akarnak. Az ilyen emberek figyelme — önként értetődik — mindenben a legridegebb valóságra van utalva, nincsen szárnyuk, amelynek segítségével a magasba repülhetnének, ahonnan azonban még messze, az arany csillagok mögött vannak az ideálok. Amilyennek látja az életet, olyannak festi költészetében is, mert akképen hat rá. E reális életbölcselet nyer kifejezést a mimuszban. A mimuszi reálizmus L. Reich: id. mű: I. bd. 1. teil. 264. 1.