Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1908

III. Az idill eredete és fejlődése. Irta Futó Jenő főgimn. tanár

— 55 — idilljeivel kapcsolatban a mimuszra irányúit, sőt aki elismeri, liugy Sophron mimuszai határozottan hatással voltak Theokritosra az idillek Írásánál. S ez a magyar tudós senki más, mint maga Bászel. Az igaz, hogy munkája az idill eredetére vonatkozó fejezetének elején a nép énekei, dalai s mondái alapján igyekszik a kérdést megoldani, azonban még ugyanezen fejezetben, a vége felé Theokritos egyik-másik idilljéröl szólva olyan kijelentéseket tesz, amelyek az ő szilárd hitét, meggyőződését arra nézve, hogy az idill a régi pásztornép énekei-, dalai- s mondáiból fejlődött, megingatni látszanak s amelyek ennélfogva fejtegetését zilálttá, zavarossá teszik. Bászel figyelmét a mimuszra valószínűleg Theokritos 15. idilljének, az „'Aőwnátovoai" ciműnek „hró^saig^-e terelte, ahol ezt olvassuk: ^Ttaoérrlaae ós cö ívoirjfiáriov ex. uov fcagá lúcpoovi ttcméroi* rá "Ifföfiia", vagyis Theokritos ezen 15. idilljében Sophron egyik mimuszát utánozta, amelyben ő az isztmoszi játékokra indulókat ábrázolta. Erről, t. i. hogy Theokritos ebben az idilljében tényleg Sophron egyik mimuszát utánozta, maga Bászel is úgy nyilatkozik, hogy „teljesen hitelt érdemlő adat"

1 s még ugyanazon az oldalon igy folytatja: ,De nemcsak a 15. idillben, hanem Teokritos más idilljein is — úgy látszik — Sophron befolyása vehető észre : Theokritos második költeménye („cpaq[j,axsvTQica") szerelmi bűvészetet rajzol . . . Ezen idill „V7tód-€<ng"-ében azt olvassuk: „cijv ó'S QeGivhőa ó &EÓY.QI%OQ WrsiQOxálwg sz TOJV lócpQcovog ^en'jv£y/.e Míuaiv", vagyis Thestilist Theokritos ügyetlen módon Sophron mimuszaiból vette át.' Majd később azt mondja: „Sophron befolyása Theokritosra bizonyára nemcsak egyes vonások és situatiók utánzására szorítkozott: Theokritos mimetikus idilljei egyáltalában az egész műnemet illetőleg, az összes jellemek és szokások rajzolásában a sophroni mimuszokat utánozták."

2 Később még ugyanazon a lapon elismeri Bászel a pásztoridillekről is azt, amit eddig csak az általa „mimetikai"-nak nevezett idillekről, hogy t. i. „Theokritos pásztori idilljeiben is akadt itt-ott mimetikai elem". S végűi azt a következtetést vonja le Bászel, hogy „Theokritos idilljeinek egy részében a pásztorok, falusi emberek s egyáltalában a nép közönséges, mindennapi életének rajza lényeges elemet képez; következik továbbá, hogy Theokritos e tekintetben Sophront utánozta, de nem annyira az egyes elemek vagy vonások átvételében vagy utánzásában, mint inkább a mindennapi élet ama rajzában, modorában, melyet Sophron megalapított volt."

3 Minő ellenmondás nyilatkozik meg Bászel felfogásaiban az idill eredetére vonatkozólag ! De egyáltalán lehet-e az embernek egy s ugyanazon tárgyról ugyanegy időben többféle felfogása ? Amott még a nép énekei, dalai s mondái után származtatja az idillt, még a pásztorok ajkáról fakasztja annak legrégibb emlékeit, majd isteni eredetet lát benne a mondák alapján, most meg már 1 L. Bászel: id. mű : 81. 1. 2 L. Bászel: id. mű: 82. 1. 3 L. Bászel: id. mű: 82-83. 1.