Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1908

III. Az idill eredete és fejlődése. Irta Futó Jenő főgimn. tanár

— 53 — ily formán keletkezik, habár először csak egyszerű formákban is, a népies pásztori ének, a bukolismos, mintegy a szövege az ugyanazon névvel nevezett csárdástánc dallamának. Ezt a bukolismost a sikéliai pásztorok később mesterileg kiművelték. A bukolismosból fejlődött aztán a sokkal nemesebb dalverseny, melyben t. i. az egyik fél a másikkal megmérkőzött ... Az ókorra nézve tanúságot tesz ezen szokásról Theokritos költészete. Van egy pár idillje, melynek dalversenyei mindenesetre csak a népszokásnak utánzatai. Ez tehát a sikéliai pásztori költészet egyik neme, de nem az egyedüli".

1 Az idill másik nemének (melyet szintén nem nevez meg) eredetére nézve több mondát hoz fel, amelyek szerint az isteni eredetű, nevezetesen egy szicíliai pásztor: Daphnis, Hermes és egy nimfa fia, találta volna fel. Ez a Daphnis az egyik monda szerint nevét a heraei hegységben — ahol született — növő borostyánfák (dfapvij) nagy sokasága után nyerte. Mikor Daphnist a nimfák felnevelték, nagyszámú ökörcsordát biztak rá, amelyet ügyesen kezelt s azért nevezték ßovmlög-nak. S mivel Daphnis igen finom hang- és dalérzékkel volt megáldva, feltalálta a bukolikus költeményt s dallamot s ezt a pásztorok tőle sorra eltanulták.

2 — Úgy erről, mint az általa felemlített többi mondáról is azt mondja Bászel, hogy ezek a nép száján költői alakot nyertek s hogy a természettől megáldott tehetséges énekesek között szájról-szájra jártak; ezekben látja ő az idill-költészet elemeit s szerinte ezekre talált Theokritos a mi időszámításunk előtt körülbelől 300 évvel s ebből alkotta meg a maga idilljeit. E magyarázatokkal nem sokra mehetnénk s ez alapon az idill eredetére világosságot sohasem deríthetnénk, mert azok nem egyebek, mint találgatások. S még egységes felfogásunk sem lehet e magyarázatok alapján arról, hogy mi is hát Bászel véleménye az idill eredetére nézve, mert az idill egyes fajait, amelyeket ő ugyan annak a helyén meg sem nevez s munkájának csak későbbi részeiből sejthetjük milyenségüket, külön-külön származtatja. Azt nem vonjuk kétségbe, hogy a szicíliai pásztorok, midőn nyájaikat hajtották, az éneknek bizonyos nemével éltek s hogy a nép énekeiből fejlődött az idill, sőt valószínűnek tartjuk s fentebb már meg is okoltuk, hogy miért ? Nem fedi fel azonban egész világosan az idillben kifejezésre jutó érzelmet, ennek keletkezését, mint amaz angol költő, bár úgy látszik, arra a hatásra: összhangra, amelyet a természet szemlélése kelt az ember kül- és belvilága közt, akar célozni, midőn az idilli érzelem s így az idill keletkezését is a természet szépségén való szemlélődésben, mélázásban keresi. Kétségtelen, hogy az is hozzájárni, azonban ez csak kis része az egésznek, mert idilli érzelem keletkezhetik bennünk nemcsak akkor, midőn a természet szépségét bámuljuk, hanem valahányszor kül- és belvilágunk között megegyezés, összhang jön létre. Hogy azonban az idill isteni eredetű volna, semmiképen sem hisszük s ez 1 L. Bászel: id. mű: 58. 1. 2 L. Bászel: id. mű: 60. 1.