Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1908

III. Az idill eredete és fejlődése. Irta Futó Jenő főgimn. tanár

— 48 — az, hogy a lélek erő, az erőt pedig nyilvánulásaiból ismerjük, akkor itt kell rejtőznie ama különös képességnek, a költői tehetségnek is, amely ha lángra lobban, alkotásaival az egekig ér. A pszichológia segélyével azonban matematikai pontosságú eredményekre nem jutunk, így csak azokat az elváltozásokat lehet megismerni, amelyek a költő lelkében belső munkája közben mennek végbe, a költői tehetség azonban így is ismeretlen marad, mert ez oly rejtett s titkos valami, amit csak a mindentudó képes megérteni, a tudomány csak közelebb juthat megértéséhez. Ha azonban a pszichológia nem is tudja a költői tehetséget analizálni, már magában vége az, hogy a költő lelkének pszichológiai elváltozásait az ihletés percétől a mü külső megvalósúlásáig kimutatni képes, nagy haladást jelent a cél felé: a költészet keletkezési módjának megértéséhez. Ez elváltozás legelső szimptomája lesz a külvilág valamely képének a költői lélekre gyakorolt hatása, amely benne bizonyos érzelmet kelt s amely külvilági képet a költő képzeletében kiegészít, megeszményít, majd maga elé a külvilágba kivetít, aztán nyers anyaghoz kapcsol, amelyet szintén átalakít s végül tehetsége által művészi formában megérzékít. Ezek azok a főbb pszichológiai elváltozások, amelyek a költő lelkében az ihletés percétől a mű külső megvalósulásáig végbe mennek; alapjok a lélek projekcionáló képessége: pszichológiai tény s a költői tehetség: ismeretlen lelki, szellemi művelet: sui generis tevékenység. Ez elváltozások mennek végbe minden művész lelkében: a költőében, festőében, szobrászéban s a zeneművészében is, valamennyi ilyen külhatás folytán jön extázisba, amidőn hivatva érzi magát érzelmének művészi formában való kifejtésére. Vájjon ezek az elváltozások csak a művészek lelkében mennek végbe a külvilág egyes képeinek láttára vagy hallatára s mi, közönségesebb halandók teljesen meg volnánk fosztva attól az érzelemtől, amelynek árjában a költő ihlettsége közben úszik ? Távolról sem! Szenvedélyek, érzelmek, amelyek a költészet s általában a művészet lényegét teszik, nekünk is tulajdonaink, hisz' hányszor kelt a külvilág valamely képe költői érzelmet bennünk, de nincs meg a művészi kifejtéshez szükséges képességünk! A költészet igenis minden nemesen érző szívben, lélekben megvan, csakhogy míg egyik ember müvésziességre emelkedik emez érzelem közlésében, addig a másikra nézve e tehetség örökre elveszett. A költészet keletkezési módjának ilyetén magyarázata valamivel közelebb visz bennünket célunkhoz, bár ama utolsó erő sejtelméhez, amely benne kifejezésre jut, így sem jutunk el, mert a költői képesség ismeretlen marad még mindig előttünk. Ennek is bizonyos lelki tevékenységnek kell lenni, azonban — mint fentebb is említettük — ez teljesen sui generis tevékenység, amely csak egyesekben nyilatkozik meg s így megértése, de kikutatása is nehezebb. Azok az elváltozások azonban a legelső költő lelkében ép' úgy végbe mehettek, mint a későbbiekében s csak egy tényező kívántatik meg ahoz, hogy költemény is jöjjön létre: a költő különféle pszichológiai funkcióihoz való anyag. Ez anyagot, ami a költészet élő fájának gyökerét illeti, szintén nem ismerjük,