Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1908

III. Az idill eredete és fejlődése. Irta Futó Jenő főgimn. tanár

— 47 — ilyenek, mert a költői tehetség vele született tulajdona volt. S nem is vett maga mellé társat, amidőn költött, ami felett az újabb korban sokat vitatkoztak, hanem maga alkotta meg müvét, mert „sohasem történik, — úgymond Paul — hogy különféle egyének együttműködéssel, közös elhatározással, megosztott szerepkörrel költsenek valamit". Arra is, amit Spencer hirdet s Bücher „Arbeit und Rhythmus" cimű idevágó munkájában megerősíteni látszik, hogy nevezetesen a költészet a zenével s tánccal egy bölcsőben ringott s a költemény ritmusát a költők a zene és tánc ritmusából kölcsönözték, azt mondjuk, hogy be kell bizonyítani. Ezek a jobbra-balra való tapogatódzások, találgatások azonban nem visznek előbbre bennünket; ezek mind olyan feltevések, amelyeket a későbbi kutatók folyton újabbakkal fognak felcserélni, mert rájuk bizton támaszkodni nem lehet. S mi távolról sem akarunk ezekhez hasonló találgatásokat adni, mert elég példa van előttünk, amelyek a hasonló fáradozások sikertelenségét fényesen igazolják. Mi a költészet eredetét egyáltalán nem érintjük, hisz' az talán örökre megfejthetetlen talány marad, adatok hiánya miatt nehéz lesz még csak megközelítőleg is tisztázni; hanem foglalkozni fogunk a költészet keletkezési módjának kérdésével, amelyre a pszichológia segítségével némi kis világosságot lehet deríteni. Azért tesszük ezt, mert a költészet lényegét szerintünk mindig amaz érzelem teszi, amely benne kifejezésre jut; ez érzelem pedig a költő lelkében születik meg s így a költészet keletkezése is csak onnan érthető meg. Vájjon képes lesz-e a pszichológia ezt valaha teljesen tisztázni? nem tudhatjuk, bár a kultura rohamos haladása kecsegtet e reménnyel bennünket. Ma még csak ott vagyunk, hogy a pszichológia segélyével képesek vagyunk kimutatni azokat az elváltozásokat, amelyek a költő lelkében belső, alkotó munkája közben mennek végbe; képesek vagyunk a költőt nyomon kisérni, amint müvét létre hozza. Az azonban, amit így nyerünk, csak száraz pszichológia, üres lelki tevékenység, amely a legelső költő lelkében bizonyára épen úgy végbe ment, mint a későbbiekében s amely lehet a költészet keletkezési módja, legkevésbbé azonban eredete, mert ez alatt mi a keletkezési módnak, ama pszichológiai elváltozásoknak bizonyos anyaghoz való kapcsolódását értjük. Különbséget kell tehát tennünk eredet s keletkezési mód között. Ha ismernénk ez anyagot, úgy nem volna többé talány a költészet eredete, tudnánk, hogy milyen lehetett ez legprimitívebb formájában s mivel adatok hiányában épen ez az anyag ismeretlen, ezért megfejthetetlen a költészet eredete. E pszichológiai módszert találjuk mi legalkalmasabbnak a költészet keletkezési módjának kikutatására, de leghelyesebbnek is. Leghelyesebbnek azért, mert kétségtelen, hogy a költészet a szellem, a lélek munkája, ahol gyökereznek érzelmeink, szenvedélyeink, indulataink, amelyek a költészetben kifejezésre jutnak; a szellemet, a lelket pedig csakis önmagából lehet megérteni s nem a másból s minden olyan levezetés, amely ezt így, t. i. a másból akarja megérteni, rejtett petitio principi. Igenis a költészet a lélek munkája s ha igaz