Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1908

I. Hegedűs Sándor emlékezete. Emlékbeszéd a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság emlékünnepén, 1908 október 1-én elmondotta dr. Antal Géza theologiai akadémiai tanár

— 20 — intézkedés különben is kritika tárgya lehet, bár az kétségtelen, hogy az a kiválóan gyakorlati érzék, melyet Hegedűs Sándor, mint különös isteni adományt nyert s közmunkásságával egyre jobban kifejlesztett, legtöbb esetben célszerű javaslatokat és intézkedéseket hozott létre. Az idő is int, hogy összébb vonjam a vitorlákat és csak annál a tárgynál maradjak, melyet hallgatással mellőznöm lehetetlen. Értem Hegedűs Sándor viszonyát a Magyar Protestáns Irodalmi Társasághoz. Hegedűs Sándor ezt a társaságot a legalkalmasabb eszköznek tartotta a maga nagy nemzeti s egyháztársadalmi eszméi megvalósítására. Ö a zsurnalista, a tudós, ki napról-napra közvetlenül látta a sajtó hatalmát, kinek ez a sajtó rendelkezésére állott, s ki ennek segélyével politikai és más irányú nézetei közül annyit vitt diadalra, át volt hatva attól a meggyőződéstől, hogy a vallásos eszmék is legsikeresebben a sajtó útján terjeszthetők, s az ellenséges áramlatok a sajtó segélyével paralizálhatok. Maga mondja, hogy az „élő szó most már nem elég, a papi prédikáció teljesen elégtelen. Most mindenkinek apostolnak kell lennie s az igazi protestáns szellem abban van, hogy a papok segítségére ott vannak a világiak, ott vagyunk mindnyájan és részt veszünk nemcsak az egyházkormányzatban, de egyúttal a cura pastoralisban és belmisszióban is. Vallásunk az egyetemes papság elvét vallja, amely szerint nemcsak papjainkra vannak bizva híveink és azok üdvössége és sorsa, hanem mindnyájunkra. Ha látjuk őket eltévelyedni, nem küldhetjük a papot. Arra idő nincs. Ha látjuk őket kétségbeesni, nem mondhatjuk, hogy majd vasárnap templomban vigasztalást talál. Mindenütt momentán segítségre van szükség és ha látja bárki oldala mellett hitsorsosa kétségbeesését, zavarát, erkölcsi eltömpulását, az Istentől való eltérését és Krisztusról való megfeledkezését, akkor bűnt követ el, ha nem karolja fel mindjárt ő maga, ha nincs mindjárt segítségére annak az embernek, abban a formában, amelyben teheti. Mert ha mi nem vagyunk azonnal segítségére, az a szomjúhozó ember megiszik bármely üdítő italt, még ha a fanatizmus salakja van is belekeverve, megissza, mert érzi, hogy az élet kemény megpróbáltatásai között vegy elpusztúl, vagy üdülnie kell". „Minden betű, amelyet megsokszorosítunk, mindmegannyi szárnyra kelt apostola hitünknek, minden szó lelki világosságot