Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1907

II. Bocsor István emlékezete. Az 1907 október 18-án tartott Bocsor-emlékünnepélyen felolvasta Kis Ernő főgimn. tanár

* — 20 hedtem, „Öreg Bocsor" nevet viseltem, mit hihetőleg komoly, a túlságok árjától visszariadó, s mindig ugyanazon hangulatom örökített meg. És csakugyan e semper idem maradt meg határozott jellememül mindazon viszontagságokon keresztül, melyeket az életben kelle tapasztalnom. Folytonosan a semper idem maradt útitársam, sőt higyjék meg önök, támadások ellen is védő paizsom. Ily hangulattal voltam mindig önök körében, s általában ily hangulatot tanúsítottam a tanártestületi viszonyokban. Ne vonják meg ezentúl se elhagyatott öreg napjaimban tőlem szeretetüket. E kezek, melyeket önöknek barátilag nyújtok, ráncosak, de nem mocskosak, s bátran felajánlhatom ily szeretet megpecsételésére". Az a semper idem, — aminek értelme az, hogy minden körülmények között ugyanazok maradjunk — azután hamarosan, még az ünnepély folyamán megnyilatkozott, nevezetesen a pápai izr. hitközség küldötteinek így válaszolt: „Örömmel konstatálom, hogy az újabb időkben szembetűnő haladást tett a magyarosodás az izraelitáknak mind közintézeteikben, mind magán köreikben; de tapasztalnunk kell most is, hogy egy nagy résznél más a családi nyelv, más a társadalmi, a közéleti nyelv. Miért e kétféleség? Hiszen már a törvénykönyv megtiltotta egy földnek két maggal elvetését, egy ruhának kétféle kelméből készítését, mert a kétféleséget üdvösnek nem találta. Menynyivel kevésbbé üdvös lehet ez a jellemképződés terén, ha kivált áll V. Károly császárnak azon mondata: kinek mennyi nyelve, annyi lelke". Kéri a küldötteket, hassanak oda, hogy a magyarországi izraeliták legyenek mind magyarok. Bámulva hallgattuk a mondottakat és szájról-szárja járt a suttogás, hogy az öreg tudós csakugyan: „semper idem, semper idem". Még sok küldöttség következett, húsznál is több egymásután és az agg tudós mindegyiknek érdemlegesen válaszolt. Ezek között, midőn a városi jótékony egyletek, férfiakból és hölgyekből álló diszes küldöttsége őt üdvözölte, válaszában fájdalommal említette fel, hogy egyet, az előtte legkedvesebbet, nem láthat közöttük. Ötszörte is több volt a távolból érkezett üdvözlő iratok és sürgönyök száma. Ugyanekkor a volt tanítványok egy Bocsor-alap létesítésére, melyből szegénysorsu tanulók segélyeztessenek, gyűjtést rendeztek és 4400 kor. az így összegyűjtött Bocsor-alap. Valóban ez az ünnepély bepillantást enged abba a nagy hatásba, amit e kiváló tanár tanítványaira és korára gyakorolt. De szerencsés ember is volt Bocsor István. Tanítványai közül egész sora támadt a kiváló férfiaknak, a még élők és a legdíszesebb állást betöltők nagy számát mellőzve, felemlíthetjük Ballagi Mórt, Molnár Aladárt, Petőfit, Jókait, Kerkapolyt, Kozma Sándort, Pap Gábor püspököt, Vályi Lajos és Körmendy Sándor egyházkerületi főjegyzőket, és egyházkerületünknek és főiskolánknak annyi jeles elhunyt munkását, ezeken kivül még ma is ezernyi azon tevékeny, munkás, jellemes emberek száma, kik büszkén vallják magukat Bocsor István tanítványainak.