Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1907

II. Bocsor István emlékezete. Az 1907 október 18-án tartott Bocsor-emlékünnepélyen felolvasta Kis Ernő főgimn. tanár

_ 21 — A jubileumi évre főiskolánkban még két új tanév következett, a második, az 1884—85-iki, a jogakadémia fennállásának utolsó tanéve volt. Ez a körülmény igen nyomasztólag hatott az agg tudósra: „Meglássa barátom, — szólt egyik kartársának, — én ezt túlélni nem fogom". Ugy történt. A tanév, az utolsó tanév végéhez közeledtünk és mindegyre rosszabbodott a gyengélkedő tanár állapota, mignein junius 3-án, délelőtt 9 órakor meghalt. Az 1885. évben együtt sirattuk a jogakadémiát és Bocsort. A gyász hire visszhangot keltett mindenfelé és nem volt, ki résztvevő szó nélkül fogadta volna a hirt, ez érzet hangolta a magukra maradt tanítványok egyik jelesét: Antal Gézát, elégia írására, amelynek iktassuk ide pár sorát és ezzel be is fejezzük emlékbeszédünket: „A korban, mely a nemzet ébredését Munkálta s látta: kezdted éltedet; Érezted szive lázas reszketését, Dermedt álmából amint ébredett. Csodáljuk-e, ha emlékedbe véséd Az elfeledhetlen történetet; S magasztos célért lelkesülve — pályád Hazád javára szenteléd, ajánlád 1"