Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1907

I. Gondol Gábor emlékezete. Elmondotta Gondol Gábor emlékünnepén Pápán, 1907 szeptember 29-én dr. Antal Géza theologiai akadémiai tanár

- 12 1869-ig viselt állásai — a helytartótanácsnál eltöltött másfél év kivételével — nyugdíjjogosultsággal nem voltak égybekötve, a saját vagyon szerzése lett munkás életének egyik legfőbb feladata, s valóban meglepő, amit e téren, aránylag nagyon is szerényen javadalmazott állások mellett elért. Már Pápáról távoztakor néhány ezer forint ura volt, s igénytelensége és takarékossága képessé tették, hogy a minisztériumban elfoglalt tisztviselői állása jövödelmének jelentékeny részét félretegye. A jövőtől való félelem s a nyugodt öregség biztosítására szolgáló anyagi eszközök előteremtése megteremtették lelkében a nizust, mely a legmesszebb menő takarékosság gyakorlásában nyilvánult meg. Téves volna azonban azt hinni, hogy lelkének legmélyebb vágyai a vagyonszerzésben testesültek meg. Volt egy alaphang szivében, mely minden másnál hatalmasabban zendült meg, s ez a tanári pályának és az oktatásügynek meleg szeretete. 0, ki a növényvilágban legfőbb gyönyörűségét a vad csemeték nemesítésében találta, az ember legfőbb feladatának is az ember nemesítését, a szív, a jellem s az értelem képzését tekintette. A pálya, mely alaphajlamának legjobban megfelelt s melyről csak az aggkorban való megélhetés aggodalmai térítették le, a tanári pálya volt. Ő maga mondja, hogy „örvendve tekintettem vissza a helyi érdekek, pártfegyelem s az egyes hatalmasok túlkapásai által elröpített megyei tisztviselői állásomra, mit elhagytam, továbbá az ügyvédi, bár független, de sokféle mindennapias s leírhatatlan silányságokkal körülfont foglalkozásra, mely mindennapias hivatásánál fogva nemesebb irányt, szellemet sem a törvényhozásnak, sem annak végrehajtásának nem kölcsönöz, s végre a minden szabadságot, személyes jogot a szolgaság színvonaláig sülyesztő központi kormányzati büróhivatalra". „Két évtized alatt különféle viszonyok s koronként kedvezőnek mutatkozó kilátások között is a tanári pálya volt az, mely nekem az addig nem érzett lelki nyugalmat és megelégedést nyújtotta s ezt a megelégedést a kezdet nehézségei sem zavarták meg. Annak tudata, hogy az állami-, testületi- és magánhivatalok mindegyike, az országok és népek sorsát intéző legmagasabb állásokon alul csak bizonyos „modus vivendi" minden magasabb rendeltetési cél nélkül, tanári pályám magasabb hivatása jótékony buzdítással hatott kötelességemnek lelkiismeretes és tehetségemhez mért betöltésére." „Még mielőtt tanári pályámat megkezdtem volna, megtanított a tapasztalat arra, hogy mi ezen állásnak szép hivatásán kivül minden más hivatalétól eltérő, kizárólagos és a protestáns autonomia pajzsa alatt legfényesebben nyilatkozó sajátsága. S ez abban áll, hogy a tanár tudományos szakvéleménye és meggyőződése felett urat nem ismer." „Mindig megelégedéssel s némi önérzettel tekintek vissza tanári pályámra, melyben kipótolva találom azon viszontagságot, miket az ifjúságom elején kitört politikai bonyodalmak következtében szenvedtem. E mellett folyton él bennem annak hálás emléke, hogy tisztelt kartársaim, kik között Tarczy Lajos, Bocsor István tanáraim, Kerkápoly Károly tanulótársam, Kiss János, Kotasz István és Baráth Ferenc kartársaim, azon barátságos és őszinte rokon-