Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1907

I. Gondol Gábor emlékezete. Elmondotta Gondol Gábor emlékünnepén Pápán, 1907 szeptember 29-én dr. Antal Géza theologiai akadémiai tanár

- 13 szenvvel fogadtak körükbe, mely állandó forrásra talált a közös rendeltetésben és érdekegységben. Elmúlt közel nyolc év, míg a tanári pályát folytattam, illetőleg arról leköszöntem s nem fordult elő egyetlen eset, mely a kartársaimmal való jó egyetértést és kollégiálitást csak rövid időre is megzavarta volna. E viszony ismét a tanári állás egyik megbecsülhetlen tulajdonsága. Ha t. i. a tanár tanártársával véleménynyilvánítás és annak érvényesítésére törekvés miatt néha ellentétbe jön is, nem kell oly következményekkel küzdenie, mint más pályán. A korbeli egyenlőség és protestáns szabadság mindegyik felet megóvja attól a szerencsétlenségtől, hogy személyes méltóságát, egyéni önérzetét sértő, tekintélyét és jó hírnevét kockáztató támadást, kisebbítést és boszszantást kelljen, mint hivatalnoknak közvetlen, vagy távolabbi elöljárójától méltatlanul elszenvednie s a kenyéririgység kigyói ellen minden lépten-nyomon védelmi helyzetben lennie." Önéletrajzát is a következő meleg szavakkal zárja be: „Változatos és már végefelé közeledő életpályám legszebb részének azt tartom, amit a pápai főiskolában, mint tanár töltöttem. Ennek emléke az, amit ezen intézet szellemi és anyagi gyarapodása iránt érzett őszinte és forró óhajtásommal együtt síromig fogok őrizni". Ezek a meleg szavak világítanak be legjobban lelki világába, ezek mutatják, hogy életének eszményét abban a nyolc évtíen találta meg, melyet a pápai főiskolánál mint tanár töltött; ezek értetik meg velünk azt az óhaját, hogy a pápai főiskolát anyagiakban és szellemiekben megerősödve lássa s azt az elhatározását, hogy ezt a megerősödést egy életen folytatott takarékossága gyümölcseivel is előmozdítsa. Nem a halál előtti utolsó évek egyes napjainak esetleg múló hangulata, hanem hosszú évtizedek törekvése és vágya csendül meg a szavakban, melyekben jelzi, hogy a pápai főiskolától magával vitt emlékeket sírjáig fogja őrizni. Ezek az emlékek vezették a megboldogultat végső intézkedése megtételében, s ezek őrizik meg az ő emlékét e főiskolában időtlen időkig, mert az egyszerű s minden külső fénytől s ünnepeltetéstől idegenkedő ember, midőn általános örökösévé ezt a nemzeti kultura ügyét oly régen szolgáló főiskolát tette, a büszke öntudat hangján szólhatott volna a horatiusi vers ezen soraival: „Exegi monumentum aere perennius Regalique situ pyramidum altius". Áldott legyen emlékezete!