Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1907

I. Gondol Gábor emlékezete. Elmondotta Gondol Gábor emlékünnepén Pápán, 1907 szeptember 29-én dr. Antal Géza theologiai akadémiai tanár

- 11 a zajos társaságokat és utcai életet, ellenben a kisebb körű, de szellemes társaságokat szívesen felkereste, ahol még a játék szenvedélyének is áldozott (sakk és tarokk). Budapesten való tartózkodása alatt pedig magánosan a városmajor-sétányon szórakozott, mivel ott igen kevés járó-kelő fordult meg, de jó társaságban bejárta a budai hegyeket is. Iváncsán is legkedvesebb foglalkozása a sétálás volt (akkor már szemei annyira el voltak gyöngülve, hogy nem vadászhatott), mi közben szívesen beszélgetett a falubeliekkel, azokat oktatva s tanítva."* Ha a költő azt mondja, ki a virágot szereti, rossz ember nem lehet, elmondhatjuk általánosítva azt is, ki a természetet szereti, rossz ember nem lehet. Gondol Gábor tényleg jó ember volt, gyermeteg kedélyű, ép ezért érzékeny, de nem haragtartó. Kartársaival való szives viszonya mutatja, hogy könnyen ki lehetett vele jönni; az ártatlan tréfát, még ha az ő rovására ment is, nem vette zokon s a természettel való foglalkozás, dacára visszavonultságának, nem engedte rideggé lenni. Tanultsága nemcsak a szoros értelemben vett jogi tudományokban, hanem a történelemben s főleg ennek egyik ágában, a numizmatikában is nagy volt. Eötvös Károly beszéli emlékezésében, hogy egy időben tanártársai meg akarták tréfálni s egy katonagombot kikalapálva adtak oda neki, hogy mondja meg, micsoda korból való pénz az. — Gondol Gábor hosszasan nézegeti a pénzzé kalapált pitykét, s nyugodt hangon mondja, hogy az nem pénz, hanem a 26. gyalogezred legénységének köpönyeggombja. „Ha nem igaz is, jól van kitalálva", mondaná az olasz, s e kis adoma kétségkívül jellemző Gondol Gábornak a numizmatika terén való jártasságáról táplált általános nézetre. Jelleméről szólva meg kell emlékeznünk nagyfokú takarékosságáról, mely ha nem fajult is annyira, hogy a tisztes megélhetés megkövetelte kiadásokat is megtagadja, kétségtelenül nagyobb fokú volt, mint azt anyagilag biztos helyzete szükségessé tette volna. Aligha tévedünk, ha takarékossági hajlamát a pályaválasztásnál felemlített azon törekvésével magyarázzuk, hogy magának öregkorára biztos megélhetést biztosítson. Mint vörös fonál húzódik végfg egész életén az aggkor esetleges anyagi nélkülözéseitől való félelem. Ez az, amiért már mint ifjú ember a helytartótanácsban keres alkalmazást; ez az, amiért elhagyja életének legkedvesebb foglalkozását, a tanári pályát s leküzdve a bürokratikus élet iránt érzett ellenszenvét, újra államszolgálatba lép. Szinte meglepő egy önállóan gondolkodó s a függetlenséget egyébként is nagyrabecsülő embernél ez a jelenség, melynek nyitját talán épen a függetlenség vágya adja meg. Meglehet, hogy a szülői háznál az öregedő apa s gyülekezete közötti viszony szemlélése plántálta a fogékony gyermek lelkébe azt a vágyat, hogy élte alkonyának anyagi tekintetben mindenkitől s mindentől való függetlenítése legyen legfőbb törekvése. Ez a függetlenítés csak megfelelő nyugdíj vagy elégséges anyagi eszközök gyűjtésével volt remélhető. S mivel * Gondol Dezső levele.