Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1907

I. Gondol Gábor emlékezete. Elmondotta Gondol Gábor emlékünnepén Pápán, 1907 szeptember 29-én dr. Antal Géza theologiai akadémiai tanár

— 9 voltunk, a kérelmező felek esetről-esetre hozzám folyamodtak pártfogásért." „Hiába volt a figyelmeztetés, hogy számításuk, mely a közönséges emberi természeten s érzelmi alapon nyugszik, teljesen hajótörést szenved egy oly tárgyilagos, szigorú jellemű s tisztán a közérdekre tekintő államférfiú előtt, mint a mi főnökünk. Ezért aztán legtöbb esetben teljesületlen érdekek miatt reám hárult a neheztelés." Ezeknek a kellemetlenségeknek csakhamar- végük szakadt. Kerkapoly Károly pénzügyminiszterré neveztetett ki, s ezzel megszűnt a kötelék, mely Gondol Gábort a honvédelmi minisztérium elnöki osztályához fűzte. Saját kérésére rövid úton felmentették az elnöki osztály vezetésétől, s a katonai közigazgatási s honvédelhelyezési ügyeket előadó V. osztályban alkalmazták, mint titkárt. Hivatalfőnöke szigorú ember volt, aki mellől már sokan más ügyosztályokba menekültek. Gondol Gábornak azonban semmi összeütközése nem volt vele. Komoly, alapos munkásságával kivívta az osztályvezető elismerését s ezzel megnyílt az út további előmenetelére, mely 1872 májusában osztálytanácsosá történt kineveztetése alkalmával tényleg be is következett. Még 12 évig működött, mint osztályvezető a honvédelmi minisztériumban, szemlélve s tapasztalva e pálya hátrányait s ezek közt a legfőbbet, hogy t. i. a hivatalnoki pályán való előmenetel sajátos természeténél fogva a „valódi barátság, bizalom és őszinte kollegiálitás a hivatalnoki életben, a legritkább jelenségek közé tartozik". Távozása 1884-ben történt, amikor is miniszteri tanácsosi cimmel nyugalomba vonult, hogy iváncsai birtokán fejezze be életének hátralevő napjait. Épugy, mint 48 után, most is a természet ölén keresett üdülést. Az iváncsai birtokot már azzal a célzattal szerezte meg, hogy legyen hol leélnie a nyugalom napjait. De -míg az ifjú férfi a baracskai néhány esztendőben ismerősök s rokonok körében töltötte el a kényszerített magány napjait, a nyugalomba vonult ősz férfiú magánosan élte le, majdnem remete módon, azt a két évtizedet, mely számára még az életből hátra volt. A nagy nemesi házban nem volt még cselédség sem, s egyik nap époly nesztelenül tünt el, mint a másik. Némi változatosságot csak az vegyített az egyhangúság napjai közé, mikor 1902-ben arra a hirre, hogy volt tanítványai 40 éves találkozót akarnak rendezni, maga is megjelent Pápán s itt, mint szemlélője egyházi életünknek, résztvett az egyházkerületi közgyűlésen. Már ekkor jelezte, hogy általános örökösévé halála után a pápai főiskolát szándékozik tenni; de hogy ez a halál ily rövid idő alatt s oly iszonyú alakban következzék be, arra bizonyára egy percig sem gondolt. Karácsony estéje volt 1904-ben. A magános öreg háza folyosójáról akarta a tüzelőfát szobájába vinni, midőn lövés érte — máig is kiderítetlen, honnan, kitől s mi okból — s néhány percnyi vívódás után kilehelte lelkét. Ez külső története annak a férfiúnak, Mélyen tisztelt Ünneplő Közönség, kinek ez alkalommal e kegyeletes emlékünnepélyt szenteljük. Hiányos volna